Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Sárffy Andor - Zehery Lajos (szerk.): Grill-féle döntvénytár 25. 1931-1932 (Budapest, 1933)

734 Ügyvédség. indítása és folytatása, tehát az ügyvédnek egész eljárása indokolatlan volt és azt a rendes ügyvéd gondosságával teljesíteni nem kellett volna. (Ppé. 18. §. negyedik bekezdése.) Hasonló felfogás jut kifejezésre a félnek az egész ügyvédi tevékenység indokolatlan voltát állító kifogásra vonatkozóan a budapesti kir. ítélőtáblának fentebb (1. alatt) már említett 6. P. 1859/ 1924/33. számú végzésében. II. A m. kir. Kúria Elnöke a vitás kérdés egyöntetű eldöntésének biztosítását a jövőre szükségesnek tartotta és ezért a kérdést a jogegységi tanács elé terjesztete. III. Az ügyállásnak fentebb (I. alatt) előrebocsátott ismertetéséből kitűnik, hogy a fél részéről felhozott kifogások mind a díj-igény jogosságára vonatkoznak, azaz a követelés fennállásának (a jogalapnak) köréből erednek. A különböző kifogások szerint a díjkövetelés azért nem áll fenn, mert: ilyen értelmű megállapodás van (1. alatti esetek); mert megbizás nincsen (2. alatti esetek); mert fizetés folytán vagy más okból megszűnt (3. alatti esetek); mert az egész tevékenység indokolatlan volt (4. alatti esetek). IV. Az 1912: LIV. t.-c. (Ppé.) 18. §-a nem csupán a díj és kiadás öszszegszerűségére vonatkozó védekezést enged a félnek. E §, negyedik bekezdése ugyanis úgy rendelkezik, hogy a megállapításban a fél külön utasításának hiányában is figyelembe kell venni, hogy az ügyvéd cselekménye vagy eljárása a fél érdekében indokolt volt-e és hogy azt a rendes ügyvéd gondosságával teljesíteni kellett-e. Ezek szerint a fentebb utolsó sorban említett (az indokolatlanságra vonatkozó) kifogás a törvényen alapszik és a megállapítási eljárásban kétségkívül fel lehet hozni. Eredménye pedig az lehet, hogy a bíróság egyes indokolatlan cselekményekért díjat nem állapít meg, sőt az sincs kizárva, hogy ilyen kifogás esetében a bíróság a megállapítást egészen mellőzze. Ez akkor következhetik be, ha a bíróság megállapíthatja, hogy az ügyvédnek minden cselekménye vagy eljárása indokolatlan volt és a rendes ügyvéd gondosságával egyiket sem kellett volna teljesíteni. Ugyanerre az eredményre vezetne, ha a gyakorlatban megtörténhetnék, hogy amidőn a fél az említett §. ötödik bekezdésében megengedett kifogás szerint minden cselekmény vagy egyéb tény megtörténtét kétségbe vonja, a bíróság egyiknek megtörténtét sem állapíthatná meg az előtte lefolyt eljárásból. Ezek szerint a 18. §. negyedik és ötödik bekezdésére alapított kifogás, bár végső elemzésükben ezek is a díjkövetelés fennállására vonatkoznak, a törvény rendelkezésénél fogva a megállapítási eljárásban is fel lehet hozni és ezek a kifogások a fentkifejtettek szerint a megállapítás teljes mellőzésére is vezethetnek. A most említett eset (t. i. a megállapítás mellőzése) egyébiránt nemcsak az előbbiekben tárgyalt — és a követelés fennállására vonatkozó — kifogások esetében következhetik be a törvény értelmében, hanem bekövetkezhetik olyankor is, amikor a fél a felszámított díjnak és kiadásnak csupán az összegszerű helyességét vonja kétségbe, de az eset olyan, hogy az e tárgyban felmerült vitát nem lehetne eldönteni hosszadalmas bizonyítás nélkül. Az ilyen bizonyítás ugyanis nem fér össze a megállapító eljárás természetével. Ilyen eset a jelen döntés tárgyául szolgáló elvi ellentét köré-