Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Sárffy Andor - Zehery Lajos (szerk.): Grill-féle döntvénytár 25. 1931-1932 (Budapest, 1933)
22 Közigazgatási jog. kifogásokat, melyeket már a claering-el járás során érvényesíthetett volna. (1385 1929. K. sz. — 1314. E. H. — 1929. dec. 3; — Kod. 1931. 3. füzet 67.) Egyesületi ügyek, 47. Vallásos egyesületek működése. Bm. A belügyminiszter felterjesztésre értesítette B. vármegye alispánját, hogy az olyan szorosan vett vallási egyesületeknek, amelyek valamelv egyházközség keretén belül az istentisztelet fényének emelésére, vagy a vallásos hitélet elmélyítésére alakultak, mint pl. a kath. Oltár-, Jézus Szive-,, Credó-, Rózsafüzér, Mária-egyesületek, kongregációk, egyházi dalárdák, valamint a más vallásfelekezetüek ezekhez hasonló vallásos egyesületeinek nem kell az alapszabályait kormányhatósági láttamozás, illetőleg jóváhagyás céljából bemutatni, tehát ezek kormányhatóságilag láttamozott alapszabályok nélkül is jogosultak működni. Az oly vallásos célú egyesületek azonban, amelyek a vallásos célokon kívül egyéb világi célokat is felvettek működési körükbe, pl. a tagok nemes szórakoztatása, művelése, tanítása stb., már kötelesek alapszabályaikat kormányhatósági láttamozás végett bemutatni és csak ezek birtokában működhetnek. Ilyen vallásos egyesületek pl. a katolikus legényegyletek, a kath. és prot. nőegyletek, amelyek világi célokat is művelnek, ezért a többi egyesülettel azonos elbírálás alá esnek. (M. K. L. 13.) Ipari ügyek. 48. A vásári helypénz fizetési kötelezettsége vidéki és helybeli árusokra egyaránt kiterjed. Km, A vásári hely pénzdíjak fizetési kötelezettsége tekintetében a vidéki és a helybeli árusok közötti különbséget tenni nem tartom megengedhetőnek. A mérsékelten megállapított s a vevőkre éppen ezért könnyen át is hárítható helypénzek a helybeli árúsokra nézve korántsem jelentenek elviselhetetlen terhet. Úgy a vásárszabadságnak, mint az egyenlő versenyfeltételeknek elvét sértené az, ha a helybenlakók vásári helypénzfizetés alól mentesítetnének. (129.338/VIII. 1932. — M. K. L. 25.) 49. A grafológusi (Írásszakértői) foglalkozás nem esik az ipartörvény rendelkezései alá. (140.277 1931. K. M. B K 1932. 12, o.) 50. Illatszerkereskedők és háztartási cikk-kereskedők egészségügyi cikk árusítása. Km- Az illatszerkereskedők, továbbá a háztartási cikk-kereskedők ar általános higiéné céljait szolgáló különböző gummiárukat, nem steril kötanyagokat, továbbá irrigátort, fecskendőt, sérvkötőt külön iparigazolvány néLkül árusíthatnak, (139.374/1931. — M. K. L. 1.)