Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Petrovay Zoltán - Zehery Lajos (szerk.): Grill-féle döntvénytár 23. 1929-1930 (Budapest, 1931)

Betegápolási ügyek. 33—34. Családi, pótlék ügyek. 35. 23 XXXIII. l-eikk 245. Va szerint, a törvényhatósági ós községi or­vos, még a bűnvádi eljárásban való felhasználás céljából is adhat ki bizonyítványt s így az ;i körülmény, hogy Budapesten olyan szo­kás fejlődölt ki, hogy ;i testi sértéseket látleletszerűleg megállapí­tani a rendőrorvos szokta, nem szüntette meg a kerületi elöljárósá­goknak az 1893-.XXXII1. i.-cikk 18. §-án alapuló kötelezettségét. Ezért a bizonyítvány kiadása tekintetében, a panasznak helyet kel­lett adni. A kártérítésre irányuló panaszbeli kérelem tekintetében azonban a bíróság a határozathozatalt mellőzte, mert a kártérítési igények megállapítását, sem az 1896. évi XXVI. t.-cikk, sem más törvényes szabály nem utalja a közigazgatási bíróság hatáskörébe. (2388 1928. K. sz. — M. K. XLVIIL 7.) Családi pótlék ügyek. 35. A gyermek után járó családi pótlék lefoglalása. A gyermek után járó családi pótléik lefoglalhatásával kap­csolatban az 1927. évi 2283. eln. sz. rendeletemmel közöltem, hogy az árvaszék, mint gyámhatóság határoz a gyermekek tartásának kérdésében oly esetekben, amikor a házastársak között házasság­bontó per még nincsen folyamatban, valamint aikkor is, ha az ille­tékes bíróság a házasságot jogerősen felbontotta, azonban a gyer­mekek tartásának kérdésében nem hozott határozatot. Közöltem továbbá, hogy oly esetekben, amikor az árvaszék, mint gyámható­ság hoz határozatot a gyermekek tartásának 'kérdésében, ezt a határozatát az árvaszék a törvényben biztoisított jogánál fogva hozza meg, minélfogva az ilyen határozatot foganatosítani kell. Az utóbbi időben több ízben ismét felmerült az a kérdés, váj­jon az árvaszéknek, mint gyámhatóságnak, a kiskorú gyermek tartása ügyében hozott és közvetlenül az illetményeket számfejtő hivatalhoz — fizetésnek vagy családi pótlóknak a lefoglalására nézve — intézett véghatározata foganatosítandó-e vagy sem. Fel­merült továbbá az a kérdés is, hogy a családi pótléik lefoglalására melyik hatóság illetékes és hogy a lefoglalás tekintetében mi az eljárás. A felmerült kérdésekben való egyöntetű eljárás biztosítása végett az igazságügyminiszter úr és a pénzügyminiszter úr állás­foglalása alapján közölöm, hogy a közigazgatási úton való végre­hajtás tekintetében ez idő szerint — minden eddig fennállott törvé­nyes rendelkezés hatályon kívül helyezése mellett — kizárólag a közadók kezeléisére vonatkozó 1927. évi 600. P. M. szánni flivatalos Összeállítás (röviden: H. Ö.) rendelkezései az irányadók, minélfogva a gyámhatóságok által az illetmények (családi pótléik) lefoglalására nézve hozott határozatok foganatosítása tekintetében is az említett jogszabályok az irányadók. A hivatkozott H. Ö. 42. §-áiiak 2. bekezdése szerint „ha vala-

Next

/
Oldalképek
Tartalom