Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Petrovay Zoltán - Zehery Lajos (szerk.): Grill-féle döntvénytár 23. 1929-1930 (Budapest, 1931)

386 Kötelmi jog alperest arra kötelezte, hogy a felperesnek a kereseti vételárhátra lék követelése fejében 400 (négyszáz) pengőt s ennek a ikereset beadásától járó 5 százalékos kamatait fizesse meg. Ennek megfelelően felperes felnivizsgálati kérelme folytán a fellebbezési bíróság végítéletét, az ítélet rendelkező része szerint megváltoztatta, a tőke ós kamattartozás teljesítésére azonban a hivatkozott törvény 30. §-a alapján, alperes vagyoni helyzetére és a súlyos közgazdasági viszonyokra tekintettel, hosszabb teljesítési határidőt szabott. (1930. febr. 21. — P. V. 1654 1928.) 641. 1928:XII. t.-c. 14. §. Teljesítés felajánlása. — Ha a pénztartozás meghatározására irányadó időpontban 2.47 papirkorona volt egy aranykorona, a névértékben felajánláskor pedig egy aranykorona 3 papirkoronával volt egy értékű, a felajánlott összeg a követelés teljes kiegyenlítésére alkalmas volt. Közömbös, hogy a felajánlott összeg — legalább részben — betéti könyvre volt elhelyezve. — A felkínált összeg jogos alap nélküli visszautasítása nem zárja el a hitelezőt attól, hogy az adós által bírói letétbe nem helyezett követelés átértékelt megfizetését igényelhesse. (1930. máj. 1. — P. I. 217/1930.) 642. 1928:XII. t.-c. 14. §. — Pénztartozás megszűnése. — Letétbehelyezésre kötelező ítélet alapján foganatosított letétbehelyezés a pénztartozást nem szünteti meg, ha az ítéletet a letétbehelyező fél ellenfele felülvizsgálati kérelemmel megtámadta. K. Téves a fellebbezési bíróságnak az az álláspontja, hogy az alperes kötelezettsége megszűnt annak folytán, hogy a szegedi kir. ítélőtábla által a P. III. 1814/24—1918. számú előző perbeli ítéletben meghatározott marasztalási összeget 1918. augusztus 7-én bírói letétbe helyezte. Mert bár az ítélet bírói letétbe helyezésre irányult, az még jogerős nem volt, miután az irányadó tényállás szerint felperes azt felülvizsgálati kérelemmel támadta meg, s ahhoz az alperes is csatlakozott. Ily körülmények közt a szóbanforgó letétel az alperes egyoldalú ténye volt, ahhoz a felperes nem járult hozzá, aminek kifejezést adott az ítélet elleni felülvizsgálattal. Ekként az alperes a kérdéses marasztalási összeget ekkor még csak a saját veszélyére tehette letétbe s így az alperes kára az, ha a letéti összeget a megszálló szerb hatóságok elvitték. Ezek folytán téves a fellebbezési bíróságnak az a döntése, mellyel azt mondta ki, hogy a felperes követelése nem értékelhető át, miután az a fenti letétbe helyezéssel 1919. január l-e előtt megszűnt, s hogy mint ilyen az 1928. évi XII. t.-c. 14. §-a értelmében az átértékelésből ki van zárva.