Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Petrovay Zoltán - Zehery Lajos (szerk.): Grill-féle döntvénytár 23. 1929-1930 (Budapest, 1931)

180 Büntetőjog felelősségrevonás lehetőségétől is kizárassanak s ezzel a sajtósza­badságot féltő aggodalom minden lehetősége szétoszoljék, sőt a kétely árnyéka nélkül még az is világossá váljék, mikép ridegen, önmagában a terjesztés sem büntethető, hanem csuk akkor, ha az bűncselekményt tervelő jogellenes akarásnak megvalósító eszköze, módja. Végül kiemelendőnek tartja a m. kir.Kuria jogegységi tanácsa azt is, hogy a sajtótermék terjesztésének általános köztörvényi felelősségét mereven tagadó ellenvélemény is kifogás nélkül meg­engedi, sőt elismeri azt, mikép — ha terjesztéses felhívás, vagy sajtótermék kiállítás eszközével megvalósítani kívánt bűntett vagy vétség valóban elkövettetett, (a Btk. 171. első bek.) akkor a köz­törvényi feleletre vonás nem vitás. Ez a törvény rendelkezését kötelezően szem előtt tartó, tehát helyes elismerés maga a vitássá tett kérdést egészben és erőteljesen kiemeli az ellenmondások, a kételyek homályából; mert ha egy­szer nem vitás., — hogy a terjesztéses felhívással, vagy kiállítás­sal — mint eszközzel — eredményesen megvalósított bűntett, vagy vétség mint felbújtás köztörvényi felelősség alá esik — akkor sem logikai, sem törvényértelmezési, sem egyéb jogi akadálya nincs an­nak sem, hogy az eredményre nem vezetett felhívás delietum sui generis-e is, mint kevesebb, szintén ugyanazon a köztörvényi uton toroltassék meg, vagyis ossza a nagyobb sorsát. Ha pedig ez az eszköz köztörvényi útra tartozókká teszi a legenyhébb típusú fel­hívásokat is, — akkor az ezen határozatban tett éles megkülönböz­tetés szerint a szándékában, időben, végrehajtásban önálló és min­den sajtótényálladéktól független „terjesztés", „kiállítás", mint el­követési mód a köztörvényi útra tereli mindazokat a bűntetteket és vétségeket is, amelyeknél az ilyen véghezvitel a törvény kifeje­zett rendelkezése 'szerint lehetséges és melyek nem pusztán vala­mely sajtóközlemény tartalma által létesültek, amikor is az ügy a sajtójogi felelősség kivételes körében bírálandó el. Mindezeknélfogva, minthogy a jelen határozat szerint elhatá­rolt „terjesztés", „kiállítás" teljesen önálló létű cselekmény, amely a sajtóközlemény tartalmában megvalósuló bűncselekményben nincs kifejezve, annak nem része, sőt nem is összefüggően szerves jogi függeléke; — továbbá minthogy nincs oly jogszabály, amely az ilyen független és önálló „terjesztést" és „kiállítást" a kivétel­ként szorosan magyarázandó és kiterjesztést nem tűrő sajtójogi felelősség fokozatos és kizárólagos körébe utalná, — ki kellett mon­dani, hogy ezekért az önálló, a sajtóbűncselekménytől magától füg­getlen, „terjesztéssel" és „kiállítással" elkövetett — bűncselekmé­nyért való bűntetőjogi felelősség a köztörvényi útra tartozik. Kelt Budapesten, a m. kir. Kúria büntető jogegységi tanácsá­nak az 1930. évi május hó 30. napján tartott ülésében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom