Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Sárffy Andor - Zehery Lajos (szerk.): Grill-féle döntvénytár 22. 1928-1929 (Budapest, 1930)

40 Pénzügyi jog. Mindenesetre a kétségek kikerülése végett is az lett volna a célszerű, ha a mezőgazdasági és ipari épületek — figyelemmel ezeknek az épületeknek teljesen eltérő rendeltetésére — külön pontokban nyertek volna szabályozást, de ha a szabályozás egy pontban történt is, ez a kérdés helyes eldöntését, különös tekintettel arra is, hogy a végrehajtási utasítás a különböző rendeltetéssel bíró épületek adómentességi kérdését elkülönítve tárgyalja, nem akadályozza. A H. H. Ö. 2. 6. pontja, de meg az ahhoz fűzött utasítás sem tartalmaz olyan intézkedést, amely az adómentességet csak az illető mezőgazdasági ingatlan szorosan vett területén fekvő gazdasági cselédházakra korlátozná. Az ilyen korlátozás a való életben lépten-nyomon előforduló tényleges helyzettel ellentétben álló is lenne s az ilyen korlátozás rideg keresztülvitele azt jelentené, hogy adómentességben csakis azok a gazdasági cselédházak részesülhetnek, amelyek egy mezőgazdasági ingatlanon létesült major vagy legalább is tanya területén fekszenek, míg azok, amelyek bár mezőgazdasági célt szolgálnak s kizárólag mezőgazdasági cselédek természetbeni lakásai, pusztán azért, mert nem éppen a mezőgazdasági területen, hanem azonkívül s sok esetben a község belterületén, esetleg még a többi községi házak közé is beékelve fekszenek, ettől a kedvezménytől pusztán csak azért elesnek. Az ilyen korlátozás mellett csakis a nagyobb uradalmak gazdasági cselédlakásai lennének feltétlenül adómentesek, míg a kisebb gazdaságok sok esetben még középbirtokok cselédei által lakott épületek pedig azért, mert a cseléd által lakott épület nem a szorosan vett mezőgazdasági ingatlanon fekszik, ebben a kedvezményben nem részsülhetnének, pedig az ilyeneknek a száma tekintélyes, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy az ország területén nagyon sok olyan középbirtok van, amelyeknek a mezőgazdasági épületei, istállók stb. a község belterületén lévő udvarokban vannak elhelyezve, a gazdasági cseléd pedig a község belterületén szétszórtan fekvő s az alkalmazó tulajdonában lévő épületekben laknak. A kisebb gazdáknál pedik, akiknek egy-két gazdasági cselédjük van, ez úgyszólván mindennapi eset. Megállapítva tehát azt, hogy a törvényben ilyen korlátozás kifejezetten nincs s ilyen abba bele sem magyarázható, meg kell azt állapítani, hogy a gazdasági cselédházak állandó házadóinentességének tulaj donképen mik is a feltételei. Ennek a kérdésnek a vizsgálatánál elsősorban az állapítható meg, hogy a törvényhozó gazdasági cselédházaknak azokat az épületeket minősíti, amelyek a gazdaság folytatására szükségesek s amelyek kizárólag az illető gazdaságban alkalmazott cseléd természetbeni lakásául szolgálnak.