Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Sárffy Andor - Zehery Lajos (szerk.): Grill-féle döntvénytár 22. 1928-1929 (Budapest, 1930)

50 Pénzügyi jog. Kb. Panaszos azt kifogásolja, hogy az 1922. évi XXIV. t.-c. 22. §-a alapján fizetendő legkisebb adó alapjának a kiszámításánál a viszontbiztosítóknak tovább adott díjbevételeket nem vonták le a vállalat összes díjbevételeiből. A bíróság ezt a kifogást alaptalannak találta. A felhívott törvényszakasz (1.) bekezdésének a) pontja szerint fizetendő legkisebb adó nem lehet kevesebb a díjbevételek l°/oo-jenéi. Díjbevételek alatt azokat a bevételeket kell érteni, amelyeket a biztosítási vállalat a biztosított felektől a biztosítási kötvényen alapuló szolgáltatási kötelezettség fejében beszed, vagyis az 1922. évi 200.000 számú p. ü. min. végrehajtási utasítás 97. §. 3. bekezdése szerint a biztosítási ügyletekből bevett biztosítási összdíjakat, illetőleg a biztosítási üzlet nyersbevételeit. A legkisebb adó lényege az, hogy a nyersbevételekhez igazodik, mert a vállalat szervezetére és elszámolására való tekintettel adóalapot csak oly módon lehet teremteni, hogy a nyersbevételek bizonyos része a vállalat jövedelmének vélelmeztetik. A biztosítási vállalatoknál a viszontbiztosítási szervezet, amely szervezet útján a jövedelem egy része harmadik személyek — a viszontbiztosítók — birtokába megy anélkül, hogy a zárszámadás alapján megadóztatható volna, volt éppen egyik indoka annak, hogy a törvény ezekre a vállalatokra nézve is az adó legkisebb mértékét megállapította. Nem igényelhetik tehát a biztosítási vállalatok jogosan azt, hogy a viszontbiztosítóknak tovább adott díjbevételek a legkisebb adó alapjából levonásba hozassanak, mert ez a levonás a törvényhozónak azt a szándékát, hogy a vállalatnak a nyersbevételek arányában vélelmezett jövedelme az adóztatást el ne kerülje, nagy részben meghiúsítaná. A legkisebb adó a díjbevételekhez, vagyis a biztosítási ügyletek nyersbevételeihez igazodik. Nincsen helye tehát annak, hogy ezekből a nyersbevételekből bármely magánjogi címen alapuló szolgáltatás a törvény kifejezett rendelkezése nélkül levonásba hozassék. A viszontbiztosítók részére tovább adott díjbevételeknek ellentétele is van, a viszontbiztosítók megtérítései, — ha tehát a panaszos azt vitatja, hogy a tovább adott díjrészletek üzlete számára hasznot nem hajtanak, nem tagadhatja azt sem, hogy a megtérített összegek a kiadásait csökkentik. Végeredményében tehát a viszontbiztosítókkal dolgozó biztosítási vállalat jövedelme is a nyersbevételekhez igazodik és ha az adó a díjbevételek bizonyos százalékában van megállapítva, akkor a díbevételekből levonásnak helye nem lehet. Panaszosnak az a megegyzése, hogy a felügyelő-hatóságának a magyar királyi pénzügyminisztériumnak 1924. évi 641. számú rendelete is álláspontját igazolja, nem helytálló, mert ez a rendé-