Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 21. 1927-1928 (Budapest, 1929)
52 Ipari ügyek. 3. Önként értetődik, hogy az illetékes iparhatóságnak a hozzá intézendő bejelentések tüzete& átnézésénél vigyáznia kell arra, hogy az üzleti alkalmazottaknak kivételesen, az üzlet kötelező zárva tartásának ideje alatt foglalkoztatása csupán a törvény 3. §-ának első bekezdésében 1—5. alatt felsorolt okokból történjék és hogy az ilyképpen foglalkoztatott alkalmazottak a 3. §. második bekezdése szerint őket megillető, huszonnégy óránként egyhuzamban megszakítás nélkül legalább tiz órát kitevő pihenő időben tényleg részesüljenek is. Különösen nem szabad szem elöl téveszteni, hogy a 3. §. 3. pontjában említett „kényszerítő ok" megjelölést a kényszer szó értelmének megfelelően a legszorosabban kell magyarázni s hogy a 2. pontban említett ,,az üzlet berendezésénél" megjelölése csak olyan munkákra érthető, amelyek valamely üzletnek vagy az üzlet valamely részének újonnan való berendezésével, tehát uj állványok, polcok, szekrények, stb. felállításával, ezeknek áthelyezésével, átalakításával kapcsolatosak, ellenben nem vonatkoztathatók olyan munkákra, amelyek az idénnyel járó áruk áthelyezésével kapcsolatosak. (63160/1928. K. M. sz.) Közigazgatási bírósági eljárás. (A hatáskörre nézve 1. alább.) 40, Pusztán lakás a közigazgatási bírósághoz intézett panasz kellő időben való benyújtásának nem lehet akadálya. Közigazgatási birósági határozat kézbesítésének módja. Kb. Az 1896: XXVI. t.-c. 99. §-ának utolsó bekezdése alapján a rendelkező rész értelmében kellett határozni, mert a panaszos a részére vétiv szerint 1925. évi március hó 28-án kézbesített határozat elleni panaszát csak 1925. évi május hó 22-én, tehát nyilván a törvényes 15 napi határidő eltelte után és így elkésetten nyújtotta be; az a panaszban igazolásul felhozott körülmény pedig, hogy pusztán élő ember és hogy a jegyző tudomása szerint készített is néhány soros beadványt, amelyet el is küldött, végül, hogy a panaszolt határozat a felebezést ellenjegyző ügyvéd helyett magának a panaszosnak kézbesíttetett, igazolásul el nem fogadható; mert a pusztán lakás a panasz kellő időben való benyújtásának nem elháríthatatlan akadálya, a jegyző által állítólag készített beadvány megtörtént benyújtása mivel sincs igazolva, a panaszolt határozatnak a panaszos kezéhez történt kézbesítése pedig 600/1925. P. M. sz. rendelet 94. §-ának 4-ik bekezdése értelmében sem volt szabálytalan, amennyiben eszerint meghatalmazott ügyvédnek csak az tekinthető, aki meghatalmazott minőségét szabályszerűen igazolja, a beadvány egyszerű ellenjegyzése tehát e tekintetben figyelembe nem vehető, a panaszos felebbezését ellenjegyző ügyvéd pedig a felebbezéshez a meghatalmazotti minőségét igazoló meghatalmazást nem csatolt. (9545/926. P.)