Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 21. 1927-1928 (Budapest, 1929)

42 Közigazgatási jog. alapuló felelősség öt — az 1410,1926. M. E. számú rendelet 31. §-ának rendelkezése szerint — nem terheli. Ez utóbbi rendelet ugyanis a kényszeregyességi eljárásra, illetőleg a biróság által jóváhagyott magánegyességi eljárásra vonatkozik, a panaszos pedig — az iratokból kitünőleg hitelezőivel nem ily egyességet, hanem a szakmák hitelezői védegyletének közvetítésével ugyan, de a bíróság által jóvá nem hagyott és szabályszerű hirdetményi eljárással be nem vezetett magánegyességet kötött, amely éppen ennél a jellegénél fogva csak az abban részt vett hitelezőket, de nem a meg sem idézett s a tárgyalásban részt nem vett brit hitelezőt, illetőleg ennek jogutódát, a m. kir. felülvizsgáló és kiegyenlítő hivatal által képviselt magyar államot is kötelezi s amelyre vonatkozólag a 1410/1926. M. E. számú rendelet 31. §-ának rendelkezései sem nyerhetnek alkalmazást. Abból, hogy a magánegyesség a szóban levő követelésre nem vonatkozik, az is következik, hogy a panaszos nem tarthat igényt arra, hogy a követelésnek csak azt a 6714%-át fizesse meg, amelyet az egyességben résztvett hitelezők követeléseire, az egyesség értelmében fizetnie kellett. A trianoni békeszerződés 231. cikkéhez csatolt függelék 22. §-a szerint, a tőkéhez a lejárattól számítva 5%-os kamatot kell hozzászámítani. Ugyanúgy rendelkezik az 1923. évi XXV1I1. t.-c. 8. §-a is. A békeszerződés 231. cikkének d) pontja továbbá azt is elrendeli, hogy a magyar koronatartozásokat, a háború előtti árfolyamon kell idegen pénznemre átszámítani. Ezeknek a rendelkezéseknek megfelelően járt el tehát a m. kir. felülvizsgáló és kiegyenlítő hivatal, amikor a háború alatt lejárt karriatokat a tökéhez számította, s az egész követelést a háború előtti árfolyamon számította át angol pénznemre. A panaszosnak az átszámítás és kamatszámítás ellen kifogása tehát nem alapos. De alapos a panaszosnak az a kifogása, hogy a jogelőde által a hitelező részére a m. kir. postatakarékpénztár utján 1919. évi február hó 18. napján fizetett 813 korona 85 fillérnek a fizetés idején érvényben volt árfolyam szerint angol pénznemre átszámított értéke — és a dolog természete szerint ennek 5%-os kamatai — a követelésbe beszámíttassanak, mert a panaszos jogelőde az elismerést ennek a beszámításnak fenntartásával tette meg s mert különben is a fizetés folytán a követelés összege megfelelően csökkent és a beszámítás mellőzése esetén, a brit hitelező jogosulatlan gazdagodáshoz jutna. Ellenben nem lehetett alaposnak tekinteni a panaszosnak azt a kifogását, hogy a háború előtt keletkezett 813 korona 85 filléres követelés, az 1919. évi február havában teljesített 813 korona 85 filléres fizetéssel teljesen kiegyenlíttetvén, ő fizetni semmit sem tartozik, mert a békeszerződés ismertetett rendelkezése szerint a koronatartozások a háború előtti árfolyamon számítandók át idegen pénznemre, az 1919. évben pedig a magyar korona értéke a békebeli értékhez és az angol pénznem értékéhez viszonyítva, lényegesen csökkent. (1928 márc. 6. — 4771/1927. — K. sz.)