Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 21. 1927-1928 (Budapest, 1929)

Törvényhatósági önkormányzat védelme. 25 -ván létesíteni, hanem egyszerűen csak konstatálja, hogy mi a jogállapot a Lörvény hatálybalépése után. Ezek szerint a tulajdonképpeni döntő kérdés a jelen esetben csak az, hogy a 42.200 1927. B. M. sz. körrendeletnek panasszal megtámadott része megfelel-e az 1927: V. t.-c. 49. §-ában foglalt rendelkezéseknek s ekként azok végrehajtásaként, vagy pedig uj jogszabályként tekinthető-e? Az 1927: V. t.-c. 49. §-a általános szabályként azt az elvet mondja ki, hogy a városi tisztviselők ugyanolyan fizetésben részesülnek, mint az ugyanabba a fizetési osztályba tartozó állami tisztviselők. Kivételesen azonban megengedi, hogy bizonyos esetekben a fizetésen felül nyugdijba beszámítható külön illetményben (pótilletményben) és nyugdijba be nem számítható költségátalányban (képviseleti átalányban), továbbá utiátalányban és bizonyos munkákért a munka arányában engedélyezett átalányösszegekben is részesíthetők. Ezenkívül azonban semmi néven nevezendő illetményben, jutalomban, tiszteletdijban stb. nem részesíthetők. Gy. szabad királyi város szervezési szabályrendeletének 113. §-a szerint az ügyész perenkivüli ügyekben a magánfelektől a közgyűlés által megállapított dijakat szedheti. Eszerint ugyan nem a város, hanem a magánfél viseli a perenkivüli ügyészi munkák dijait, de csak a közgyűlés által megállapított mértékben. Végeredményben tehát a közgyűléstől függ, hogy az ügyész mely munkákért és mily összegű díjazásban részesülhet, vagyis a perenkivüli munkák dijában tulajdonképpen a közgyűlés részesíti az ügyészt, nem a város, hanem az illető magánfél terhére. Ebből következik, hogy a szabályrendelet 113. §-a ellentétben áll az időközben életbelépett 1927: V. t.-c. 49. §-ában foglalt ama rendelkezéssel, hogy a városi tisztviselő az e §-ban említett fizetésen, külön illetményen és az engedélyezhető átalányon kivül semmi néven nevezendő illetményben, jutalomban vagy tiszteletdijban nem részesíthető. A perenkivüli ügyekben magánfelektől eddig szedett dijak ugyanis lényegileg az ügyészi állással járó és tiszteletdíjnak minősíthető külön jövedelmi forrást képeztek, amelyeket az 1927: V. t.-c. 49. §-a megszüntetni kiván. Figyelemmel tehát arra, hogy az 1886: XXI. t.-c. 11. §-a szerint a szabályrendeletek a törvénnyel nem ellenkezhetnek, nyilvánvaló, hogy Gy. szabad királyi város szervezési szabályrendeletének 113. §-a az 1927: V. t.-c. életbelépésével hatályát vesztette. Ebből pedig okszerüleg következik, hogy a panasznak nincs törvényes alapja, mert a 42.200 1927. B. M. sz. körrendeletnek megtámadott része az 1927: V. t.-c. 49. §-ában foglalt rendelkezéseknek mindenben megfelel s így mint a törvény végrehajtásaként kiadott utasítás nem sértheti a törvényhatóság törvényes hatáskörét és nem minősíthető akként, mintha a belügyminiszter azzal a városi szabályrendeletet módosította, vagy ahelyett uj szabályrendeletet alkotott volna. (1928. jan. 17. — 5130 1927. — K. sz.) 5. 1907: LX. t.-c. 1 §., 1883: XV. t.-c. 7. §., 1886: XXI. t.-c. 5. §., 1904: X. t.-c. 14. és 15. §., 1920: XXVII. t.-c. 2. §., 160.224 1924. B. M. sz. rend. A vármegyével szemben az államkincstárt terheli a vármegyei alkalmazottak lakáspénz]árandó-