Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 21. 1927-1928 (Budapest, 1929)

Hazaárulók felelőssége. Felségsértés. Hűtlenség. 183 (1915: XVIII. t.-c, 1921: XLIII. t.-c.) megállapítása szerint a magyar (kormány és a magyar) nemzet felelősségére utalással — végrehajtotta. (KIK. 117. lapja.) VII. Károly király az 1918. évi november hó 13-án kiállított nyilatko­zatban lemondott a magyar állami ügyekben való minden részvételéről és eleve elismerte azt a döntést, amellyel Magyarország jövendő államformá­ját megállapítja. (Az elsőrendű alperesnek 32. sorsz, alatt található IV. jelű előkészítő iratában ennek 5. és 6. lapjain, G. E.-nek „Forrongó Magyaror­szág" cimü könyvéből ennek 49. lapjáról vett idézett utolsó bekezdése). VIII. Az 1918. évi november hó 13-án 46. szám alatt felvett miniszter­tanácsi jegyzőkönyv elsőrendű alperesnek a 17. sorszámú előkészítő irat 391—393. lapjain foglalt közlése szerint a következőket tartalmazza: ,,A minisztertanács engedélyével résztvett Hock János a Nemzeti Ta­nács elnöke. 1. Miniszterelnök ur jelenti, hogy szombaton, azaz folyó hó 16-án a kiegészített magyar nemzeti tanács proklamálni fogja a magyar köz­társaságot. Megállapítják Hock Jánossal egyetértésben az ülés programmját. Délelőtt 10 órakor a képviselőház és a főrendiház külön ülést tart, amelyen kimondja feloszlását. 11 órakor ülést tart a Nemzeti Tanács Hock János el­nöklete alatt. Az ülésen, mint hallgatóság résztvesznek a feloszlott képviselő­házi és főrendiházi tagok is. Hock János fogja megnyitni az ülést. Bejelenti, hogy a képviselőház és főrendiház kimondta feloszlását, jelentve azt is, hogy a kormány és a Nemzeti Tanács ettől függetlenül megszűntnek tekin­tette a régi képviselőházat és főrendiházat. Az elnök azután proklamálni fogja a köztársasági államformát. Azután benyújtja a Nemzeti Tanács intéző­bizottságának határozati javaslatát, mely általános felhatalmazást ad a kor­mányzásra, az összes állami hatalmakat reáruházza a kormányra azzal a korlátozással, hogy a határozati javaslatban felsorolt törvényeket azonnal bocsássa ki és gondoskodjék azok végrehajtásáról. A minisztertanács a hatá­rozati javaslat megszerkesztésével az igazságügyminisztert bizza meg, aki azt a Nemzeti Tanácsnak és a kormánynak előzőleg bemutatni köteles 2. Miniszterelnök ur jelenti, hogy Bécsből értesítést kapott, hogy Habsburg Károly az ország azon zászlósai előtt, akik tőle a királyságról való formális lemondását kérték, aláirt egy ugyanolyan okmányt, amilyent az osztrak­német nemzeti tanács számára adott ki. Lemond a trónról a maga személyé­ben és eleve elismeri azt az államformát, amelyet a magyar nép megállapít. Báró Wlassics Gyula értesítése szerint minderre hihetetlen nehezen szánta rá magát. Wlassics megérkezésekor referálni fog a miniszterelnöknek. A minisztertanács megállapítja, hogy a zászlós urak, mint magánemberek, bizonyos körök megnyugtatására kérték a király formális lemondását, amelyre a jogi és tényleges állapot szerint szükség nem volt, a kormány a király elhatározásától függetlenül állapította meg, hogy Habsburg Károly nem uralkodója az országnak. A Károlyi kormánynak 1918. évi november hó 14-én tartott miniszter­tanácsi üléséről ugyan-e napon 47. sorszám alatt felvett jegyzőkönyv tar­talma pedig az elsőrendű 17. sorszámú előkészítő iratának 393—394. lap­ján foglaltak szerint következő: A minisztertanács engedélyével résztvesz a nemzeti tanácson Hock

Next

/
Oldalképek
Tartalom