Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 20. 1926-1927 (Budapest, 1927)
Bíróságok. Pp. 28—52. §§. 629 dapesten és H. község-ben lakott, és az 1894:XVI. t.-c. 7. <?-ának utolsó előtti bekezdése értelmében az összes érdekeltek között a hagyatéki tárgyalás elrendelése előtt létrejött megállapodás esetében, ha az örökhagyó felváltva több járásbíróság területén lakott, e járásbiróságok közül az egyébként illetékes biróság a felek megállapodásában kijelölt másik biróságnak köteles az eljárást átengedni, az összes érdekeltek megállapodására tekintettel a budapesti központi kir. járásbiróságot kellett az eljárásra illetékes biróságnak kijelölni. (1926. nov. 2. Pk. I. 7033.) 927. Pp. 52. §. Magyarországi lakos ellen folyamatba tett vagyonjogi per magyar biróság joghatósága alá tartozik, ha csak azt Magyarországon érvényes külön jogszabály a magyar biróság joghatósága alól el nem vonja, vagy valamely külföldi biróság jogkörébe, vagy más hatósági eljárásra nem utalja. Ilyen külön jogszabálynak azonban a Pp.*nak az illetékességet tárgyazó valamely szabálya egymagában akkor sem tekinthető, ha annak értelmében az ügyben való eljá* rásra akár kizárólagosan is, olyan biróság volna illetékes, amely az államterületnek a békeszerződés folytán bekövet* kezett megváltozása miatt ma már a magyar birósági szer? vezeten kivül esik. K. A Pp. 52. §-a alapján az ügyben illetékes biróságot a kir. Kúria akkor jelöli ki, ha a per e törvény — t. i. a Pp. — hatályosságának területén meginditható, a biróság illetékességének megalapítására szolgáló ténykörülmények azonban hiányoznak, vagy ki nem nyomozhatok. Az ebben a törvényszakaszban megjelölt két feltétel közül az, amely az illetékes biróságnak a kir. Kúria részéről történő kijelölését attól teszi függővé, hogy a per a Pp. hatályosságának területén meginditható, ebben az esetben fenforog. A folyamodó ugyanis magyarországi (budapesti) lakos ellen vagyonjogi per folyamatba tétele céljából kérte az illetékes biróság kijelölését, az ilyen per pedig magyar biróság joghatósága alá tartozik, ha csak azt Magyarországon érvényes külön jogszabály a magyar biróság joghatósága alól el nem vonja, vagy valamely külföldi biróság jogkörébe, vagy más hatósági eljárásra nem utalja. Ilyen külön jogszabálynak azonban a Pp.-nak az illetékességet tárgyazó valamely szabálya egymagában akkor sem tekinthető, ha annak értelmében az ügyben való eljárásra akár kizárólagosan is olyan biróság volna illetékes, amely az államterületnek a békeszerződés folytán bekövetkezett megváltozása miatt ma már a magyar birósági szervezeten kivül esik. Nem változtat ezen az, hogy némely esetben, — aminők például a Pp. 39. §-ában felsorolt esetek — ugyanaz a körülmény,