Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 20. 1926-1927 (Budapest, 1927)

Bíróságok. Pp. 8., 27., 28. §§. 627 B. A csatolt okiratból az állapitható meg, hogy alperesnek 1924. évi április hó 22-től 1926. június 21-ig, tehát a perinditás ide­jén is, a postatakarékpénztárral szemben 474 korona követelése volt. Ez a követelés, amely a Pp. 27. §-a első bekezdése második mondatának értelmében Budapesten létezőnek tekintendő, a buda­pesti kir. törvényszék illetékességének megállapítására alkalmas. A követelés csekélysége nem állja útját ennek, mert a tör­vény nem kivánja meg, hogy a vagyon, amelyhez az illetékesség igazodik, nagyobb értékű, vagy a kereseti követelés kielégítésére alkalmas legyen. Különösen kizártnak látszik az, hogy alperes a követelésben fekvő vagyonnak a csekélységére hivatkozhassék ab­ban az esetben, amelyben ő maga levélpapírjain (3. a.) a másik fél­lel való érintkezésben is ugy tünteti fel a helyzetet, hogy a posta­takarékpénztárral szemben követelése, van. De a végrehajthatóság kizárása, amelyre alperes szintén bivatkozik, sem akadálya e kö­vetelés számításba vételének. Az 1885. évi IX. t.-c. 24. §-a és az 1898. évi VIII. t.-c. 2. §-a ugyanis egyedül a postatakarékpénztári beté­tekre vonatkoznak, a csekk és clearing forgalomra csak annyiban, amennyiben az 1889. évi XXXIV. t.-c.-nek 10. §-a alkalmazható­ságukat erre a forgalomra is kiterjeszti Ez a szakasz pedig épen a végrehajtási mentesség kiterjesztéséről nem rendelkezik. (B. 8624/1926. sz.) 921. Pp. 27. §. Illetékesség megállapítása szempontjából közömbös az, hogy az alperes vagyona el van*e zálogosítva és mennyiért adható el. K. A Pp. 27. §-ában szabályozott illetékesség megállapítása szempontjából azzal a ténnyel szemben, hogy alpereseknek a belföl­dön lakhelyük nincs s hogy G. H. elsőrendű alperesnek az első­fokban eljáró kir. törvényszék területén egy, a szakértők véleménye szerint 25—30 millió korona értékre becsülhető bélyeggyűjteménye van, közömbös az,hogy ez a bélyeggyűjtemény el van-e zálogositva s árverésen mennyiért adható el0? — mert kétségtelen, hogy a meg­jelölt vagyon birói foglalás tárgya lehet, a törvény pedig annak a biróságnak az illetékességét, amelynek területén ily vagyontárgy van, — arra tekintet nélkül állapítja meg, hogy az el van-e zálogo­sitva s ái-verés esetén mennyiéit adható el. (1926. máj. 11. P. II. 6685/1925. sz.) 922. Pp. 28. §. Ha a gazdatiszti nyugdij iránti anyaperre, mint a jószág gazdaságát illető perre nézve a gazdaság veze* tésének a helye az illetékességet megállapítja: ugyané hely illetékességi ok gyanánt szolgál a nyugdij átértékelése iránt folytatott perre nézve is. Az ilyen alapon a királyi ház tagjai (19Ö9:XVI. t.sc. 3. §. 1., 2.) ellen indított perek nem tar* 40*

Next

/
Oldalképek
Tartalom