Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

53 gát, bátorságát lekicsinylő megjegyzései tehát nagyobb akaraterő kifejtésére ingerelték őt. S 1919. február 8-án tényleg megsúgta az asszonynak, hogy ma végrehajtja tettét, ,,ma lesz a J. megberetválva", amihez az asszony hallgatag hozzájárult. S ezúttal A. A. szavát beváltotta s a beretválás közben fejét hátra hajtó J. J. nyakát egy vágással elvágta. A halál rövidesen bekövetkezett, de annyi ereje még volt a haldoklónak, hogy gyilkosát rokonai előtt megnevezte, viszont a vádlott asszony társát azonnal védte s férjét öngyilkosnak állította. E tényálláshoz a kir. ítélőtábla még külön és kifejezetten megállapította tényként azt is, hogy az ölés gondolata A. A.-ban fogamzott meg; hogy a beretvával való kivégzés terve is tőle eredt, aki az öregedő ember túlzó érzéki vágyával a bolondulásig szerette a szép asszonyt; hogy a kivégzés reggelén saját elhatározásából jelentette az asszonynak, hogy ma öli meg az urát s az asszony ezúttal is, mint mindig, csak helyeslőleg tudomásul vette a tervét. A tényállásból a kir. törvényszék azt a jogi következtetést vonta le, hogy A A.-t özv. J. J.-né bujtotta fel férje megölésére, amelyet az el is követett, mert szerelmétől elvakulva megtett mindent, hogy az asszonyt bírhassa. Az asszony befolyása, magatartása, nyilatkozatai, helyeslése, fitymáló szavai végzetes erővel arra terelték az asszonynál akaratgyengébb embert, amire az asszony akarta: az ölés elhatározására és véghezvitelére. A kir. törvényszék ennélfogva özv. J. J.-nét, mint a gyilkosság bűntettére való felbujtót mondotta ki bűnösnek és halálra Ítélte, A. A.-t pedig, mint a gyilkosság tettesét, életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtotta. Ezzel szemben a kir. Ítélőtábla a fentebb külön kiemelt tények megállapítása mellett arra a jogi következtetésre jutott, hogy özv. J. J.-né az A. A.-ban megfogamzott és vele előzetesen közölt szándékot csak tudomásul vette, helyeselte, egyes kijelentései által azt A. A.-ban ébren tartotta, amelv cselekménye a szándékos reábirás fogalmát ki nem menti, mert A. A. elhatározására döntő befolyással nem volt. A kir. ítélőtábla ennélfogva az A. A.-ra vonatkozó elsőbirósági ítéletet helybenhagyta, özv. J. J.-né cselekményét nem felbujtói, hanem csak bünsegédi bünrészességnek minősítette s ezért J. J.-nét 12 évi fegyházra ítélte. A kir. ítélőtábla özv. J. J.-né cselekményét helytelenül minősítette. E tévedés első oka abban van, hogy a kir. ítélőtáblai ítélet a reábirás fogalmát az ölési gondolat kinek agyában történt fogantatásával téveszti össze. E tévedésnek következménye, hogy fősúlyt helyez az ölési eszme adójára, s tényként meg is állapítja, hogy az eszme, a gondolat s az utolsó terv mint esemény A. A.-tói ered, ami pedig nem is külvilági történés, külső esemény, tehát nem is lehet elsődleges tény, hanem csak tényekből vont lélektani következtetés egy oly benső, lelki történésről, amely érzékeink alá nem esik. De feltéve és elfogadva azt, hogy a gondolat, a terv A. A.-tói ered, az még nem zárja ki annak lehetőségét, hogy A. A.-nak az ölésre való elhatározását mégis csak özv. J. J.-né idézte elő, mert a gondolattól a tettrekész elhatározásig a jelen esetben nagy volt az ut, s a felbujtó az, aki ezen az uton személyiségének ismert és tudatosan kihasznált nagy befolyásával,