Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

518 lépő 6. §-ában felsorolt személyek lakpénzére törvényes zálogjog illeti, ilyen rendelkezésre különben az 1881: LX. t.-c. 54. §-ának a hatálybanléte alatt szükség nem is volt, mert e szerint a §. szerint az ott felsorolt személyeknek a lakpénze csak lakbérkövetelés fejében volt lefoglalható. Törvényes zálogjogot a bérbeadónak sem az 1881: LX. t.-c. 54. §-a nem adott, sem a Vhn. 6. §-a nem ad a most idézett törvényhelyekben felsorolt személyek lakpénzére. A 72. §. szerint a törvényes zálogjog illeti a bérbeadót, a Vhn. 6. §-a szerint ellenben a lakpénz lakbérkövetelés fejében csak lefoglalható. A bérelt helyiségben levő ingókra a bérbeadót a törvényes zálogjog csak addig illeti, amig azok az ingók a bérelt helyiségben vannak, a törvényes zálogjogot létrehozza a törvény erejénél fogva az a tény, hogy az ingót a bérlemény területére beviszik s megszünteti az a tény, hogy az ingót a bérlemény területéről elviszik, — „a bérelt helyiségben levő ingókra", ellenben a lakpénzre nem támad a bérbeadónak a törvény erejénél fogva zálogjoga már azzal a ténnyel, hogy a Vhn. 6. §-ában emiitett valamely személy a bérlet helyiséget elfoglalja, mert ez a lakpénz csak lefoglalható. A bérbeadót a bérelt helyiségben levő ingókra illető és a Vhn. 6. §-a alapján a lakpénzre foglalás utján szerezhető zálogjog nem csupán a keletkezés módjára és hatályukra nézve különböznek egymástól, hanem a biztosított követelés terjedelmére nézve is. Az 1881: LX. t.-c, 72. §-a a bérbeadónak a törvényes záologjogot csupán félévi bérösszeg erejéig adja meg, de akár a már lejárt, akár a legközelebb lejárandó, akár a részben lejárt, részben lejárandó részletekre nézve, ellenben a Vhn. 6. §-a általában lakbérkövetelésről szól, amiből önként következik egyfelől az, hogy mivel a lakpénzre a zálogjog csak foglalás, tehát végrehajtás utján keletkezik és mivel kielégítési végrehajtásnak rendszerint csak lejárt követelésre nézve van helye, lakpénz a törvény alapján csak már lejárt lakbérkövetelés fejében foglalható le, másfelől, hogy ez a lejárt lakbérkövetelés nincs korlátozva félévre, hanem több évre is szólhat. Ha pedig a lakbérkövetelésre nézve a Vhn. 6. §-ában emiitett személyek lakpénzére a bérbeadót törvényes zálogjog nem illeti; ha erre a lakpénzre ugy a bérbeadó, mint az ugyanabban a §-ban emiitett hitelező a zálogjogot csupán foglalás utján szerezheti meg: akkor a kielégítés sorrendjére nézve annak az általános jogszabálynak kell érvényesülnie, hogy a kielégítési sorrendre nézve irányadó a foglalás időpontja. Ennek a szabálynak állania kell abban az esetben is, ha a végrehajtást szenvedő nem lakott vagy nem lakik a saját részére épített vagy vett házban. A törvény nem teszi a lakpénz lefoglalhatását ettől függővé. A törvény ily irányú rendelkezésének a hiányában nem teheti tehát a bíróság sem ettől függővé sem a lakpénz lefoglalásának az érvényességét, sem a kielégítési sorrendet. A mindennapi élet tapasztalatai is kizárják a bíróság ily irányú eljárását. Előfordulhat, hogy az alkalmazott a saját részére vett vagy épített házban lakik egy ideig, de később keletkezett családi vagy hivatali körülményeire, hivatali előmenetele, más községbe történt áthelyezése miatt lehetetlenné vált az abban a házban lakás. Sokszor az alkalmazottnak a tetszésétől függ, hogy a részére vett vagy épített házban lakjék-e tovább is. Nem volna összeegyeztethető a törvényhozás akaratával és a törvény komolyságával az, hogy az alkalmazottnak az egyoldalú tetszésétől, nem