Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

46U vont m. kir. államvasutak az áru elvesztéséért követelt kártérítést is itt kötelesek megfizetni; ennélfogva a fizetendő pénznem tekintetében i magyar ker. törvény alkalmazandó, amelynek 326. §-a szerint a fizetésnek, más megállapodás hiányában, a teljesités helyén divó pénznemben, a lejárati nap árfolyama szerinti magyar koronákban kell történnie. Ez felel meg az egyezmény 61. cikkéhez fűzött 11. végrehajtási határozmányban kifejezésre jutó azon jogi álláspontnak is, amely szerint a végrehajtási s a kiegészitő határozmányokban frankértékben kifejezett összegek azon szerződő államokban, amelyekben a frankrendszer fenn nem áll, az illető ország pénzértékében kifejezett összegekkel helyettesitendök. aminek következtében például a 3. cikkhez fűzött osztrák-magyar-svájci köteléki kiegészítő határozmányok 4. pontjában meghatározott maximális kártérítés is a m. kir. államvasutak ellen csak magyar koronákban érvényesíthető. És minthogy ily jogi álláspont mellett az a kérdés, hogy az egyezmény 27. cikkének (3) bekezdésében biztosított választási jogra vaió tekintettel — minő kihatása lehet az egyes országok valutái közötti eltolódásoknak a fuvarozásban részes különböző vasutak felelősségének mérvére s a 47. cikk szerinti visszkereseti jog terjedelmére, a jelen perre nem tartozik; a felperes ama felülvizsgálati panaszai, amelyek a kereseti követelésnek svájci frankok helyett magyar koronákban történt megállapítása ellen irányulnak, alaptalanok. Jogszabályt sértett azonban a fellebbezési bíróság, amikor egyrészt csak a kártérítési követelés jogosságának perenkivüli megvizsgálásához szükséges idő elteltével tekintette azt lejártnak, másrészt pedig a feladás idejében fennállott árfolyamot vette az átszámítás alapjául; mert a nemzetközi árufuvarozási egyezmény 42. cikke szerint a kártérítési összeg utáni kamatok azon naptól járnak, amelyen a kártérítési igény emeltetett, ami egyértelmű azzal, hogy az igény emelése előtt a vasút kártérítést fizetni nem tartozik, az igény emelése azonban a követelést — a ker. törv. 282. §-a értelmében is — lejárttá teszi; ha pedig az igényjogosult fél akár a perenkivüli felszólamlás mellőzésével, akár pedig az annak megvizsgálásához az Ü. Sz. 99. §. (4) bekezdése értelmében szükséges idő bevárása nélkül indít a vasút ellen keresetet, ez csak a perköltség viselésének kérdésére birhat a Pp. 427. §-a szerint befolyással; a jelen esetben tehát az átszámításnak az 1921. évi február hó 16-án, mint a perenkivüli felszólamlás napján fennállott középárfolyam alapján kell történnie, amely a tényállás szerint nem vitás tartalmú F/A. alatti bizonyítvány értelmében 100 svájci frankonként 8350 korona volt. Ezzel szemben nem helytálló a válasziratnak a P. IV. 5784/1922. sz. ítélet árfolyamszámítására való hivatkozása; mert a hivatkozott Ítélet csak azért vette alapul a feladáskori árfolyamot, mivel az ottani felperes a keresetben maga is erre az alapra helyezkedett, és a bíróság ettől az alperes hátrányára a Pp. 394. §-a értelmében el nem térhetett. A meg nem támadott tényállás szerint az elveszett áru értéke a feladás helyén és idejében 3432.35 svájci frank volt, ami 8350-es árfolyam