Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

•11 hez járulhat hozzá, s mert a felek kölcsönös elállása a jogügylettől, lényegében ugyanazt a jogi hatást váltja ki, mintha a hozzájárulást a felek egyike sem szorgalmazza, t. i. az ügylet hatálytalanságát. így tehát, hacsak a felek az ügylettől való kölcsönös elállásukat a hatóság elölt ki nem nyilvánítják, a hozzájárulás iránti kérelem hiánya vagy a felek közös megegyezése a döntés mellőzése tekintetében, nem jelenti azt, hogy ezáltal az ügylethez ipso jure szükséges konstitutív elemnek: a hatósági hozzájárulásnak a szüksége kiküszöbölve vagy pótolva van, s hogy az ilyen esetekben a hatóság a különben szükséges hozzájárulást, nem tagadhatja meg. Mert ha a dolog igy állana, akkor ez azt jelentené, hogy az 5200 1919. M. E. számú rendelet hatálya alá eső és annak 1. és 2. §-ai szerint hatósági hozzájárulást igénylő ügylet a fél ujabb kérelmének hiányában vagy a felek közös megegyezése következtében, azaz a felek rendelkezési jogánál fogva hatósági hozzájárulás nélkül is utólag érvényre emelkedhetnék. Viszont a korábbi rendeletek alapján hatósági hozzájárulás alá eső, de az ujabb 15200/1919. M. E. számú) rendelet 2. §-a szerint hatósági hozzájárulást nem igénylő ügylettel szemben a fél az ő rendelkezési jogánál fogva a hatóságnál a hozzájárulás megtagadását sikerrel szorgalmazhatná. Ezenfelül ellentmondás állana fenn a 7. §. első és második bekezdése között. Mert mig a 7. §. első bekezdése értelmében e rendelet hatálya alá eső azoknál az ügyieteknél, amelyekre nézve az ott felsorolt kivételek egyike sem forog fenn és amely ügyletek tekintetében a hozzájárulási eljárást 1919. évi november hó 16, előtt egyáltalán nem tették folyamatba, a közigazgatási hatóság, tekintettel a 85.800/1919. F. M. számú rendelet 19., 21., 22. és 23. §-aiban foglalt rendelkezésekre, a rendes bíróság által oda áttett esetekben hivatalból is eljárhatna, minthogy a 7. §. második bekezdésének két utolsó mondatában foglalt rendelkezés már elhelyezésénél fogva is kizárólag usupán a 7. §. második bekezdése alá eső ügyletekre szorítkozik, — addig a 7. §. második bekezdése alá tartozó esetekben, ahol pedig e rendelet hatálybalépte előtt már több történt, mert a fél kérelmére már eljárás is volt folyamatban s az ingatlannak birtokpolitikai célra megszerzése már kezdeményeztetett, a közigazgatási hatóságnak a hozzájárulás tárgyában — a fél ujabb kérelmének hiányában — hivatalból eljárnia nem volna joga. Végül ha a 7. §. második bekezdésének második mondatában foglalt rendelkezés valóban azt jelentené, hogy az ujabb kérelem előterjesztésének elmulasztása a fél részéről, az ügyletnek hozzájárulás nélküli érvényre emelkedését vonja maga után, — vájjon akadna-e olyan vevő, aki a hozzájárulás megadását újólag szorgalmazná, amikor ezzel a lépésével a hozzájárulás esetleges megtagadásának kockázatát is szükségképes magára vállalja. Céltalan rendelkezést pedig nem lehet feltételezni a jogalkotóról. Ezek szerint, különös tekintettel még arra a Hatásköri Biróság gyakorlatában állandóan alkalmazott jogszabályra is, hogy a hatóságoknak törvényes szabályban megállapított hatásköre felett a felek nem rendelkezhetnek, azt kellett megállapítani, hogy az 500/1919. M. E. számú rendelet 7. §-a második bekezdésének két utolsó mondata nem hatásköri szabályt és nem kivételt, hanem csupán olyan eljárási szabályt tartalmaz, amelynek nincsen hatásköri jelentősége. A jelen ügyben a vevő — a tényállás szerint — a szóban levő ingatla-