Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

284 kell tenni, hogy a bíróság ítéletét (a fentiek értelmében is), a fennálló jognak megfelelően kivánja értelmezni. Amennyiben tehát az alperes a vételárat nem a pénznek 1921. június 30-iki értékében, vagyis a fizetéskor nem a két időpont között felmerült értékkülönbözettel együtt adta meg és ilyen módon utólag teljesíteni azért nem volna jogosult, mert mulasztásának egyedül ő az okozója s e részben alapos mentségére nem hivatkozhatna, akkor az alapperbeli Ítéletek alapján alperes jogot nem érvényesíthet, mert ezt csak a megfelelő fizetés ellenében érvényesíthette, az újító felperesek pedig szolgáltatni többé nem tartoznak. Ebben az esetben azonban a perujitási kereset tárgytalan s nem szükséges eldönteni, hogy a felhozott perujitási okok fennforognak-e? mert ennek eldöntése csak akkor birna jelentőséggel, ha alperesnek az alapperben ítéletekkel megállapított joga hatályban volna, — mert csak akkor fűződhetne ehhez az újító felpereseknek az érdeke, ilyen érdek fenforgása nélkül pedig a perújítás intézményét nem lehet igénybe venni. Minthogy azonban ide vonatkozó tényállást s főleg azt, hogy alperes mikor és mennyit fizetett s az esetleges nem teljesítés, vagy hiányos teljesítés egyedül az alperes menthetetlen mulasztása-e, vagy pedig nem-e ép a felperesek az okai annak, hogy az alperes az értékkülönbözetet meg nem adta, a fellebbezési bíróság meg nem állapította, s ezt tárgyalás nélkül a m. kir. Kúria sem állapithatja meg, ennélfogva a fellebbezési bíróság ítéletét fel kellett oldani s a fellebbezési bíróságot további eljárásra és ujabb határozat hozatalára kellett utasítani azzal, hogy a Pp. 543. §-ának harmadik bekezdése értelmében a fentebbi jogi állásponthoz alkalmazkodni köteles. (1923. évi december hó 4. napján. P. V. 4391/923. sz.) A Kúria feloldó (V. 4391/923, sz.) végzése folytán a kír. ítélőtábla határozott és pedig a következőkben: B. megállapítja, hogy az alperes az 5,152,408 K. vételárat nem a pénznek 1921. évi június hó 30-i értékében helyezte birói letétbe s ennek következtében a perujitási kereset tárgytalan. Az ujitott perben felmerült összes költségeket a felek közt kölcsönösen megszünteti. Indokok: A magyar királyi Kúriának 1923, P, V, 4391. számú feloldó végzése után a Pp. 543. §-ának 3. bekezdése alapján, amelynek követését a m. kir. Kúria végzése nyomatékosan ki is emeli, a kir. ítélőtáblának kötelességében állt arra vonatkozó tényállás kiderítése, vájjon alperes az alapperbeli ítéletekben megszabott vételárat mikor és mily értékben fizette meg, vagy helyezte fizetés hatályával birói letétbe, továbbá, amennyiben a vételárat nem az 1921-iki értékben egyenlítette ki, mi volt ennek oka, illetve, vájjon ez alperes menthetetlen mulasztásának a következménye, avagy felperesre vezethető-e vissza. A kir. ítélőtábla előtti tárgyaláson alperes előadta, hogy a fizetés, illetve a birói letétbe helyezés az alábbiaknak megfelelően történt és azzal védekezett, hogy a teljesítés az alapperbeli Ítéleteknek megfelelő volt, hogy ö többnek teljesítésére nem volt köteles, nem is akart többet teljesíteni, de ha a bíróságok ebben az ujitott perben többnek teljesitésére köteleznék, birói rendelkezésre erre is kénytelen volna. Vitatta, hogy a magyar királyi Kúria feloldó végzésében kifejezésre jutott álláspont az ítélt dolog jogszabályaival ellentétes és a perujitási kér-