Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)
277 védtek, hogy ennek folytán a felek által a szerződés megkötésekor célbavett anyagi érdekkiegyenlités lehetetlenné válik, — nem sértetik-e meg annak folytán, hogy a megváltási érték meghatározására megállapított időpont (1921. június 30) óta az ujabb határozat hozataláig több mint egy év eltelt, amely idő alatt a pénz értékének további csökkenése miatt a tulajdonosok a jogszerző megokolatlan előnyére ismét az anyagi romlást megközelitő olyan helyzetbe jutottak, mint aminőben lettek volna, ha a szerződés az abban kikötött vételár mellett hatályosul. Minthogy azonban ez a per folyamán ujabban felmerült gazdasági lehetetlenülés kérdése, a felülvizsgálati bíróság Ítéleti és nem feloldó végzés alakjában kifejezésre jutott rendelkezése folytán a fellebbezési bíróság elbírálási körén már kívül állott, mert a feloldó végzés hozatala esetén a Pp. 543. §. 3-ik bekezdésében meghatározott alkalmazkodási kötelesség mellett is megengedett figyelembe vétele a feloldás folytán tartott tárgyaláson felmerült uj ténykörülményeknek a Pp. 506. §-a értelmében meghozott közben.szóló ítélet esetében helyt nem foghat: a kir. ítélőtábla a felülvizsgálati bíróság ítéleti döntéséhez alkalmazkodva, csupán annak megállapítására szorítkozhatott: hogy alperes a perbeli vétel jogát a B. alatt csatolt bérleti szerződésben megpelölt felperesi ingatlanokra mily összeg lefizetése ellenében gyakorolhatja? A megállapított tényállás alapján a fölhozottak következményeként a kir. ítélőtábla csupán azt mondotta ki, hogy alperes szerződéses vételjogát felperesekkel szemben 5,152.408 K. lefizetése ellenében gyakorolhatja. Alperes ugyan eredetileg 278.333 K. erejéig élt beszámítással, de a fellebbezési tárgyaláson kijelentette, hogy a 41. sorszámú szakvéleményben a beruházásai fejében megállapított 259.552 K. összeggel beéri s az ezt meghaladó összeget nem kívánja érvényesíteni, ennek folytán a többletszámitás tekintetében intézkedni nem kellett. K. A fellebbezési bíróság ítéletének a per főtárgyára vonatkozó rendelkezését azzal egészíti ki, hogy arra az esetre, ha alperes az 5,152.408 K-t, azaz ötmillió egyszázötvenkettőezernégyszáznyolc koronát felpereseknek 15 nap alatt meg nem fizeti, alperesnek a vételhez (opcióhoz) való jogát a m. kir. Kúria megszűntnek mondja ki. Indokok: Alperes az előzően hozott fellebbezési bírósági ítélet ellen beadott felülvizsgálati kérelmének tartalma szerint a fellebbezési bíróság ítéletének megváltoztatása iránt több kérelmet terjesztett elő. Egyebek között ugyanis felülvizsgálati kérelmének második oldalán a kérdéses ingatlanok értékének az átvétel időpontjában való megállapítását kérte, ugyanannak a felülvizsgálati kérelmének 10-ik oldalán pedig azt kérte, hogy „ha a bíróság fennforogni látná a gazdasági lehetetlenülés esetét oly értelemben, hogy a vételi jog a bérleti szerződésben kitett 170.000 K-ért nem gyakorolható, ez esetben is kéri az ingatlan átadását, azért az árért és időpontban, amelyet a bíróság a körülmények és gazdasági viszonyok mérlegelése mellett megállapitand." Alperes ettől az utóbbi kérelmétől eltérő kérelmet emiitett felülvizsgálati kérelmének további részében nem terjesztett elő, azt kellett tehát az alperes zárókérelmének tekinteni és pedig annyival inkább is, mert az •előző felülvizsgálati kérelemre, 1921. évi június hó 30-án megtartott szóbeli