Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

194 lentkezik az a további rendelkezés, amely a házasságtörésből származott gyermekeket az utólagos házassággal való törvényesitésből kirekeszti és az általános szabálynak érvényesülését reájuk nézve nem engedi meg. A kánonjog kezdő korában a házasságtörést feltétlen házassági akadálynak tekintették, amikor is a házasságtörésben bűnösök az egymással nemzett gyermekeket, tekintet nélkül arra, hogy a nemzés idején fennállott-e még a megsértett házasság vagy sem, utólagos házassággal azért nem törvényesíthették, mert egymással házasságra nem léphettek. E jogállapot idején tehát a törvényesitést nem önálló tilalom gátolja, hanem a törvényesités lehetetlensége szükségszerű folyománya a fennálló és el nem hárítható házassági akadálynak. Ebben az időben tehát minden érvényes utólagos házasság törvényesített és kivétel e szabály alól nem volt. Idők multán a házasságtörés akadály jellege felől a felfogás módosult; nem minden házasságtörés, hanem csak az, amelyet mind a két fél tudva követett el, képez akadályt; még későbbi jogfejlődés eredménye az a szabály, amely 1848-ban hazánkban is fennállott, hogy a házasságtörés csak akkor házassági akadály, ha a másik házasfél életére töréssel vagy pedig annak életében egymásnak tett és vissza nem vont házassági Ígérettel párosult. Bár az egyházjogi irodalomban vitatják érvényét: a corpus juris canonici szerint hatályban áll ennek a jogfejlődésnek tartamán és hatályban volt 1848-ban is az a szabály, hogy a házasságtörésből származott gyermeket utólagos házassággal törvényesíteni nem lehet. Az a lehetetlenség, amely később csak a házassági akadálynak volt következménye, most önálló jogi tilalomként jelentkezik. Mint ilyen azonban kivétel a tovább is fennmaradó általános szabály alól, mely szerint az utólagos házasság törvényesít. A törvényesítő hatás okát az egyházi jog felfogása, teljes összhangzásban a jogintézmény kutforrásával, a házasság isteni eredetében és ezen alapuló visszaható erejében látja. Ebből a felfogásból indulnak ki a kánonjog magyar mivelői is, akiknek tanítása a házasságnak ezt a visszaható erejét azzal a fikcióval teszi szemlélhetővé, hogy az utólagos házasságot a gyermek szempontjából jogilag ugy kell tekinteni, mintha az már a gyermek fogantatása idején is létezett volna. (így Brezanóczy Ádám: Institotionum juris eccl. pars. I. 83. §. Kovács Béla és Sólyom Fekete Ferenc: Egyházjog elemei (Pest 1865.) 145. §. Kovács Albert: Egyházjogtan (Budapest 1879.) 154. §.) Ámde e fikcióval a házasság visszaható erejét a múltba csak arra az időre lehet visszavetni, amelyben a szülőknek a házasságkötési képessége megvolt; olyan időre azonban, amikor a szülők között elhárithatatlan házassági akadály állt fenn, a visszaható erő nem terjedhetett ki, mert hiszen a szülők abban az időben tényleg nem léphettek volna egymással házasságra. A házassági akadály tehát arra az időre amig fennállott, kizárja a visszaható erő érvényesülését; nem lehet azonban akadálya annak, hogy a visszaható erő ne érvényesüljön abban az időszakban is, amely a házassági — elhárithatatlan akadály keletkezését is megelőzi. Vagyis, ha a gyermek születése után a szülők, avagy azok egyike, harmadik személlyel házasságra lépett, ez a házasság azonban idők multán kánonjogi értelemben is megszűnt, nincs akadálya annak, hogy ezek az ismét szabadokká vált szülők egymással