Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

188 már birtokába vett ingatlanok kisajátítása iránt az eljárást csak öt év múlva tétette folyamatba, ez a hátrány az ingatlanok pénzbeli egyenértékének időközben bekövetkezett rendkívüli emelkedése következményeinek a viseléséből, vagyis abból áll, hogy a kisajátitónak el kell vesztenie az 1881: XLI. t.-c. 30. §-ának a különben fennálló bírói gyakorlat szerinti kedvezmé­nyét, amely szerint t. i. a kisajátítási öszegnek a birtokbavétel időpontjában volt érték szerint kellene meghatároztatnia és tűr­nie kell, hogy emez érték megállapításánál a kérdéses t.-c. 25. §-a által különben is szabályszerintinek rendelt időpont, a becs­lés ideje vétessék alapul. (K. Pk. II. 4007,1922. J. K. 1923. 6. 1.) 311. 1881: XLI. t.-c. 61. §. 429. sz. Aki a részére engedé­lyezett kisajátítástól olyan időben, amikor a kártalanítás kér­désében érdemleges birói határozat hozatott, azért lép vissza, mert a bíróilag megállapított kártalanítási árat túlmagasnak ta­lálja, az ezen eljárása által kisajátítást szenvedőnek okozott kárért felelős, mert a visszalépés jogával élés olyan körülmé­nyek közt történt, hogy ezáltal a kisajátítást szenvedőnek szük­ségnélküli költségek okoztattak, melyek a kisajátítás folyamatba tétele nélkül fel nem merültek volna. K. A beszerzett kisajátítási ügyiratok közt levő, az alperes által be­adott kérvény tartalma szerint alperes nem azért lépett vissza a szóbanforgó kisajátitástól, mert a kisajátítani kívánt területre szüksége nincs, mint ami­ként ezt a fellebbezési bíróság az elsőbirósági Ítéleti tényállás elfogadásával megállapította, hanem azért lépett vissza, mert a bíróilag megállapított kár­talanítási árakat annyira túlzottaknak találta, hogy azok mellett az elérni szándékolt közcélt, a közérdek sérelme nélkül megvalósíthatónak nem tar­totta. A kir. Kúria tehát az idevonatkozó Ítéleti tényállást a Pp. 534. §-a alapján a fenti értelemben helyesbiti. A fellebbezési bíróság ítéletében megállapított és a felülvizsgálati el­járásban is irányadó tényállás szerint alperes a részére engedélyezett kisajá­titástól olyan időben lépett vissza és eszközölte ki a kisajátítási jog enge­délyezésének a visszavonását, amikor a kártalanítás kérdésében, a meg­előző szabályszerű becslési eljárás lefolytatása után érdemleges birói hatá­rozat hozatott. Visszalépett pedig a fenti megállapítás szerint azért, mert a bíróilag megállapított kártérítési árat a közérdekkel összeegyeztethetőnek nem találta. Ebből okszerűen következik, hogy alperes az ezen egyoldalú eljárása által a kisajátítást szenvedőknek okozott kárért felelős, mely felelősség alól nem mentesiti őt az, hogy a kisajátítási eljárás megindításával és az attól való visszalépéssel csak jogával élt, mert a joggal való élés a fentiek szerint olyan módon és körülmények közt történt, hogy azáltal a felpereseknek olyan szükségnélküli költségek okoztattak, melyek a kisajátítás folyamatba tétele nélkül fel nem merültek volna. Ilyen esetben a joggal való élés az azzal élőt az okozott kárért való felelősség alól fel nem menti. Alaptalan tehát alperesnek az a panasza, hogy kártérítési kötelezett­ségének a megállapítása az anyagi jog megsértésével történt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom