Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

146 kétely, hogy magának a beszámítandó időtartamnak meghatározása a bíróság szabad belátására van bízva. Mindezekből nyilvánvaló tehát, hogy a jogerős Ítélet meghozatala előtt kiállított íogvatartás beszámítására vonatkozó ítéleti rendelkezés ellen a Bp. 385. §-ának 2. pontja alapján van helye semmisségi panasznak, kivéve a perorvoslat köréből a kir. törvényszék hatáskörébe tartozó ügyekben a kiállott előzetes letartóztatás és vizsgálati fogság beszámított időtartamának mértékét, mely miatt a fentebb kifejtett oknál fogva semmisségi panasszal élni nem lehet. 220. Bp. 385. §. 1. b) p. A vádlónak a vádlott terhére a Bp. 385. §. 1. b) pontja alapján használt perorvoslata esetében a felsőbb bíróság nincs kötve a vádbeli cselekménynek a vádló által vitatott minősitéséhez, hanem a tettazonosság körében a törvénynek megfelelően szabadon minősitheti a vádlott terhére rótt cselekményt; kivéve, ha a vádló az elsőfokú biróság Ítéletének a vádbeli cselekményt mínősitő intézkedésében megnyugodott s a másodfokú biróság Ítéletének ennél enyhébben minősítő rendelkezése miatt él a vádlott terhére a Bp. 385. §-ának 1. b) pontja alapján semmiségi panasszal, mely esetben a kir. Kúria a vádbeli cselekményt az elsőfokú biróság ítéleténél súlyosabban nem minősítheti. (K. 1923. ápr. 6. 12. sz. b. jogegys. dtv.) A magyar bűnvádi perrendtartás első legfőbb elve a vádelv (Pp. 1. §.), de nem a maga ridegen formalisztikus alakjában, amely a biróságot csak az eljárás vezetésére és szorosan a két egyenjogú fél, a vád és a védelem képviselője által szolgáltatott anyag körében maradó Ítélkezésre utalja. A vádelvnek ilyen merev érvényesülése ellen szól az állam vitális érdeke; tiltakozik ellene az anyagi igazság, amely nem érvényesülne, ha a különben is alig megvalósítható ügyfél-egyenlőség mellett a biróság mindig és mindenben a felek indítványától függne, szabadon sohasem mozoghatna. E helyett tehát az anyagi igazság és az állam érdekében a Bp. a vegyes vádrendszert hozta be, amelyben a vádelvek minden lényeges előnye megvalósul, de a mellett a bírónak is megmarad a kezdeményező, az anyagi igazságra törő, a törvénynek érvényt szerző szabadsága, amennyiben a biróság csak a vád tárgyául szolgáló tett és az ezzel terhelt egyén fölött ítélhet ugyan, de e korlát mellett a biróság eljárási és Ítélkezési szabadsága kétségtelen. Ennek ád kifejezést a Bp. 325. §-a, mely szerint a biróság semmiség terhe alatt nem tehet ítélete tárgyává oly tettet, mely miatt a vádló vádat nem emelt. Ez a §. azonban kimondja azt is, hogy a biróság a tett minősítése s a büntetés kiszabása tekintetében nincs a vádló indítványához kötve. Eszerint az elsőfokú biróság csak egy korlátot talál maga előtt amikor ítélkezik, és ez a tettazonosság, amely alatt azonban korántsem a vád szó szerinti szövege értendő, hanem csak az a történeti esemény, amelyből kifolyóan a vádló a büntető törvények szerint felelős valamely egyénnek mások törvény által védett érdekét sértő vagy veszélyeztető cselekménye, avagy mulasztása miatt vádat emel.