Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

141 delkezése okozhat-e olyan törvénysértést, amely a Bp.-ben meghatározott semmisségi okok valamelyikének ismérveit kimeriti. Vizsgálva a szóbanforgó beszámításra vonatkozó törvényes szabályokat, mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy azok foglalnak ugyan magukban olyan rendelkezéseket is, amelyektől a bíróságnak eltérnie nem szabad; ezen kötelező szabályok mellett azonban a rendszerint előforduló esetek többségében a beszámítás mérvét illetően a bíróságnak szabadkezel engednek. Az utóbbi esetekben, vagyis a kötelező szabályok esetén kivül, a bíróság az ügy körülményeihez képest a saját belátása szerint határozhat a beszámítás kérdésében; határozatával tehát a beszámítást illetően anyagi semmisségi ok megállapítására indokul szolgáló törvénysértést nem is követhet el. A perjogi általános szabályok szerint ugyanis a biró a kivételesen reája ruházott diszkrécionális hatalomnál fogva, ennek határai között szabadon mérlegel és dönt anélkül, hogy ebben őt a saját meggyőződésén és igazságérzetén kivül más is befolyásolhatná. Az ily alapon létrejött bírói döntés esetében tehát a Bp. perorvoslati rendszere szerint az elsőfokú ítélet ellen lehet ugyan fellebbezni, amennyiben ezt a törvény kivételesen ki nem zárja, amiatt azonban anyagi semmisségi okot érvényesíteni nem lehet, mert erre csak olyan törvényes jogszabály mellőzése, avagy téves alkalmazása nyújthat alapot, amelyet a biró alkalmazni köteles s amelynek megsértése a vonatkozó törvénynek megállapítása szerint semmisségi ok. Már ezekből is világos, hogy az Ítélethozatal előtt kiállott fogvatartás beszámításának kérdésére vonatkozó kötelező jogszabályok mellőzése, vagy téves alkalmazása, mint törvénysértés, alapja lehet valamely semmisségi oknak. Az lehet tehát csak a kérdés, hogy a Bp. szerint van-e olyan anyagi semmisségi ok, amely ezekre a törvénysértésekre alkalmazható. A m. kir. Kúria büntető jogegységi tanácsának felfogása szerint helyes az a vélemény, mely az ítélet meghozatala előtt kiállott előzetes letartóztatás és vizsgálati fogság beszámítására, vagy be nem számítására s a beszámítás módozataira vonatkozó kötelező jogszabályok mellőzéséből, vagy téves alkalmazásából eredő törvénysértést, egyéb feltételeinek fennforgása mellett, a Bp. 385. §-ának 2. pontjában meghatározott anyagi semmisségi ok keretébe illeszti. Igaz ugyan, hogy a Bp. 385. §-ának 2. pontja nem tartalmaz olyan kijelentést, mely az előzetes letartóztatás és a vizsgálati fogság törvényellenes beszámításáról, vagy be nem számításáról szólna, hanem szószerinti szövege szerint azt nyilvánítja anyagi semmisségi oknak, ha a bíróság a büntetés kiszabásánál a törvényben megállapított büntetési tételeket vagy az ezeknek megengedett enyhítésénél, átváltoztatásánál, vagy súlyosbításánál a törvényben vont határokat nem tartotta meg. A törvényben foglalt ez a meghatározás tehát, annak mélyrehatóbb értelmezése nélkül, azt a látszatot keltheti, mintha a törvényhozó e jogszabály megalkotásánál csak a büntetésnek nemeire, ezeknek átlalános és az egyes cselekményekre alkalmazható legalacsonyabb és legmagasabb mértékére, annak az enyhítések vagy súlyosbítások által át nem léphető legalsóbb és legfelsőbb határaira, a kísérlet, a bünrészesség, a bűnhalmazat büntetésének törvény által szabályozott legenyhébb és legsúlyosabb fokaira, az ezekkel összefüggő és rokontermészetű szabályok megtartására gondolt volna; ámde az erre a látszatra alapított felfogás a