Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

104 a felbujtásnál, a bünrészesség általános szabályai szerint fegyházzal büntettetnék. Vagyis az aljas módon kizárólag pénzzel végrehajtott felbujtási cselekmény esetében az aktiv megvesztegető enyhébben bűnhődnék az ilyen erkölcsileg is súlyosabban elbirálandó esetben, mint akkor, midőn lélektanilag s erkölcsileg is menthetőbb más motívumokból bontakozik ki a felbujtás. Ehhez járul az, hogy a törvény indokolásának nem körültekintő, kritika nélküli elfogadása esetében az aktiv megvesztegető mindig egy büntetési tétel előtt állana, akár sikerült a felbujtás, akár nem, holott a közhivatalnok s a veszélyeztetett jogi érték nézőpontjából kiindulva igen jelentékeny intenzitási különbségek állanak elő aszerint, amint nem sikerült vagy sikerült a felbujtás; sőt ez utóbbi esetben is igen nagy súlybeli különbségek észlelhetők, ami a Btk. 467. és 469. §-ainak egybevetéséből kitűnik. Ezekből nyilvánvaló, hogy a törvénynek indokolása nem szabatos, nem logikus s igy azt a törvénymagyarázat forrásául kritika nélkül elfogadni nem szabad; mert az a törvény értelmezéséből s alkalmazásából kirekeszti a harmóniát, s a helyes arányos értékelés axiológiai elvét. A törvény helyes értelme tehát csakis a törvény rendszeréből s a bűncselekmény ontológiai fejlődési fokozataiból deríthető föl, mely három büntetőjogilag releváns fejlődési fokot tüntet föl. Első az előkészületi, második a kísérleti, harmadik a véghezviteli cselekmény. A Btk. 470. §-ának helyes elemzéséből és értelméből kitűnik, hogy itt a törvény az előkészületi cselekményt bünteti csupán, mert a kapcsolatos 467. §-ból nyilvánvaló, hogy a megvesztegetés elkövetési cselekménye a hivatali kötelesség megszegése, tehát a kisérlet a kötelességszegés megkezdésében, a bevégzés pedig annak végrehajtásában nyilvánul meg. Ami ezen a cselekményen innen van, az ajándék adása vagy ígérete ezek szerint szükségképen előkészületi cselekmény; vagy szabatosan kifejezve, miután itt reábirásról van szó, nem sikerült felbujtás ép ugy, mint lopásnál a hamis kulcs, vagy betörőszerszám, vagy ölésnél a fegyver beszerzése. Szerves kapcsolatban áll a Btk. 470. §-ával a 465. §. első bekezdésének második esete, midőn a közhivatalnok kötelesség megszegése végett követel, vagy fogad el ajándékot vagy jutalmat. E két §. a bevégzett megvesztegetés (Btk. 467. §.) előkészületi cselekményét helyezi büntetési szankció alá; s pedig törvénytechnikailag helytelenül, külön büntető tényálladékot állapit meg a törvény a passzív megvesztegetésnél (465. §.) s az aktiv megvesztegetésnél (470. §.) az előkészületre. A Btk, 470. §-ában meghatározott vétség jogi természetének kiemelése után önként következik, hogy ha a megvesztegetés tovább fejlődik s a kisérlet, vagy bevégzés fokára emelkedik, a Btk.-nek a nem sikerült felbujtásról, illetőleg az előkészületi cselekmény büntetési szankció alá helyezéséről szóló 470. §. ép ugy nem alkalmazható, mint a Btk. 465. §. első bekezdésének második esete. A védő e pontnál ugyan azzal érvelt, hogy ha a Btk. rendszere az aktiv megvesztegetőre a passziv megvesztegetés elkövetése esetén a bünrészesség szabályait akarta volna alkalmazni, a Btk. 470. §-ába szükségképen fel kellett volna vennie a törvény különös részébe több helyütt felvett azt a megszorító kijelentést, hogy „amennyiben cselekménye súlyosabb beszámítás alá nem esik." A védő szerint e megszorítás a 470. §-ból hiányzik, következés-