Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

98 sen érthető az az eredmény, amely szerint a zsarolások sértettjei az adott esetben ingóságaik elvitelét azért tűrték, mert hallomásból, hirből, tapasztalatból tudták, hogy ellentállás esetén a legkedvezőbb esetben is keserves sanyargatásnak, súlyos testi bántalmazásnak vagy vagyoni kárnak teszik ki magukat. E nagy és az ellenség eljárását ismerve, közvetlennek is mondható veszélyt elkerülendő, mint kisebb rosszat, tűrték, hogy értékes ingóikat a vádlott és fegyveres kísérői önkényesen elvegyék. Ezek alapján a kir. Kúria a kir. törvényszéknek ahhoz a jogi felfogásához járult, hogy a vádlott által teremtett, a sértettek akaratát lenyűgöző helyzetben is tényekben megnyilatkozó fenyegetés a Btk. 350, §-ának tényálladékához szükséges fokot messze felülmulta és a sértettek egyéni viszonyai között a Btk. 353. §. 1. pontjában körülirt nagyfokú veszélyességet jelentő fenyegetés mértékét teljesen kitöltötte. (1923. április 4. — B. I. 7943/922. Bjt. LXXV. 100.) 170. 355. §. Bn. 50. Sikkasztás vagy csalás. Fondorlat minden olyan magatartás, amely megtévesztésre alkalmas. Igaz ugyan, hogy a sértettek a szóbanforgó vádbeli összegeket a jelzett jogcimeken a vádlott kezére bizták, aki azután a pénzt nem a kapott megbizás értelmében használta fel, hanem azt eldorbézolva, a saját céljaira fordította, e tényállás tehát csakugyan a sikkasztás fogalmi körében mozogna, ha a vádlott a sikkasztás előfeltételéül szolgáló megbízási szerződést legalább is az átvétel pillanatában komolyan teljesíteni akarta volna; ámde ópp ez az utóbbi kellék hiányzott a vádlottnál. Neki ugyanis Kezdettől fogva sohasem volt eszeágában sem a kapott megbízást teljesíteni, sőt a megbízást fondorlatos módon ő eszközölte ki a sértettek előtt eltitkolt azzal a rosszhiszemű célzattal, hogy magának jogtalan vagyoni hasznot szerezzen, ami neki sikerülvén, a sértettek károsodása bekövetkezett. Vádlott tehát az ő valódi célja tekintetében a sértetteket fondorlatos módon megtévesztvén, őket hamis ürüggyel és valótlan állításokkal bírta reá a pénz átadására. Ez a tényállás pedig a csalás törvényes tényálladékának minden ismérvét felöleli, mert abból nyilvánvaló a vádlottnak jogtalan vagyoni haszon szerzésére irányuló célzata, a sértetteknek általa e célból való fondorlatos tévedésbe ejtése s illetve tévedésben tartása s ennek következményeként a sértettek vagyoni károsodása. A Bn. 50. §-a szerint ugyanis minden oly magatartás, mely általában alkalmas a megtévesztés létrehozására, fondorlatnak minősítendő, teljesen közömbös lévén, hogy vádlott amellett minő ügyességet fejtett ki. A törvény szerinti fondorlat tehát nem egyéb, mint a tévedésbeejtésnek rosszhiszemű és károkozási szándékkal való előidézése. Hogy azután mennyiben könynyitette ezt a megtévesztési műveletet a sértettnek esetleges könnyelműsége, tudatlansága, részéről az óvatosság és előrelátás hiánya, az a vádlott bűnössége szempontjából fontossággal egyáltalán nem bir. Mindennemű rosszhiszemű megtévesztés tehát, mely a tettes által kívánt eredménnyel a sértett kárával megszerzett jogtalan vagyoni haszonnal jár: a csalás és nem a sikkasztás tényálladékát létesiti. (1921. október 5. — B. I. 3209/1921. sz. Bjt. LXXIV. 6.)