Grecsák Károly - Sándor Aladár (szerk.): Grill-féle döntvénytár 18. 1911 (Budapest, 1911)
448 Bűnvádi perrendtartás A védő ezen határozat ellen a BP. 384. §-ának 9. pontja alapján semmiségi panaszt jelentett be. Az esküdt biróságnak ez a határozata nem egyéb, mint a valódiság bizonyításának elrendelése, amely bár tulajdonképpen helyt sem foghatott volna, mert ebben az irányban a vádlott inditványt nem tett; ez a határozat azonban a vádlott érdekeinek sérelmével nem járt, mert a valódiság bizonyitása érdekében tett birói intézkedés mindig a vádlott javára szolgál. A panasz tehát ebben az irányban is alaptalannak találtatott. „Mit tudnak a külföldön" fejezetnél a védő a valódiság bizonyítását nem kivánta s dr. Adler Viktort az „Arbeiter-Zeitung"-nak szerkesztőjét csak arra az esetre kivánta kihallgattatni, amennyiben a tényállás szempontjából a biróság szükségesnek tartja. Erre a kir. ügyész azt indítványozta, hogy Adler Viktor tanúnak a vizsgálati vallomása olvastassék fel. A védelem ezt ellenezte. A biróság azonban a vallomást felolvastatta, amely határozatban a felek megnyugodtak. A védelem azonban azzal az inditványnyal állott elő, hogy Adler megesketése iránt tétessék intézkedés s e czélból a főtárgyalás elnapoltassék. A biróság az inditványt mellőzte s emiatt a védelem a BP. 384. §-ának 9. pontja alapján semmiségi okot jelentett be. Minthogy azonban a védelem, a valódiság bizonyítását ennek a tanúnak vallomásával eszközölni maga sem kivánta, a tényállás szempontjából pedig teljesen közömbös, hogy ez a tanú milyen vallomást tett, mert vitás sem volt, hogy a most szóbanforgó körülmény a tanú által szerkesztett „ArbeiterZeitungban"-ban jelent meg, a biróság tehát azáltal, hogy a tanú megesketése iránt nem intézkedett, a vádlott érdekeit egyáltalában nem sérthette meg. Végül a védő az egész röpiratot illetően azt az inditványt terjesztette elő, hogy a becsatolt 96 darab lappéldány felhasználásával állapittassék meg, hogy az inkriminált czikkek mások által kinyomattak és terjesztettek. Másrészről ezt a jóhiszeműség megállapítása szempontjából is indítványozta s kérte, hogy a becsatolt lappéldányok az esküdtek jelenlétében öszszehasonlittassanak. Az esküdtbíróság ezt az inditványt is elutasítván, a védelem a BP. 384. §-ának 9. pontja alapján jelentett be semmiségi panaszt, még pedig a határozatnak ugy a rendelkező része, mint az indokolása ellen, mely utóbbi által az esküdtek befolyásoltattak. Ámde ennek a panasznak sincsen törvényes alapja, mert