Grecsák Károly - Sándor Aladár (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1910 (Budapest, 1911)
SzOTződöképeBság 235 után keresettel nem lépett fel, sem pedig a perben azt nem is állította, hogy a 3.7. alattival megrendelt gép szállításakor a gép átvételét megtagadta volna, valamint abból a körülményből is, hogy az A) alatti okirat érvénytelenítése iránt a jelen keresetét csak 1908. év deczomber hó 2. napján, tehát az A) alatti okirat kiállításától körülbelül egy és fél év múlva indította ímeg, hogy a felperes a kiskorúságában kiállított A) alatti okiratban vállalt kötelezettségével szemben az alperessel kötött ügylet érvényességének az utólagos elismerését bizonyítja, ezeknél fogva, minthogy a kiskorúság kifogása sikerrel csak akkor érvényesíthető, ha a kiskorú a kötött ügylet érvényét nagykoruságában el nem ismeri, vagy annak bizonyos tényeiből a kötött ügylet érvényességének utólagos elismerése nem következtethető, — a felperest az A) alatti okirat érvénytelenítése és jár. iránt indított keresetével elutasítani kellett. A budapesti kir. ítélőtábla: Az elsőbiróság ítéletét indokai alapján helybenhagyja. A Mr. Curia: A másodbiróság ítéletét az abban felhívott indokoknál fogva s még azért is helybenhagyja, mert felperes nem is állítja, hogy a 3.7. alatt csatolt kötlevelet érvénytelenittette volna, az ebből keletkezett A) alatti biztosítéki és bekebelezési nyilatkozat tehát amiatt, mert azt felperes kiskorúságában irta alá, mint a 3.-/. alatti kötlevél folyománya, érvénytelennek ki nem mondható. (1910. évi november 16-án, 2911. sz.) Némileg ez elvi kijelentést tartalmazza, de helytelen irányban, mert eltér a Curiának azon helyes álláspontjától, hogy a cselekvőképességgel nem biró személyeik terhes szerződései, ha ezek gyámhatósági jóváhagyást nem nyernek, önmagukban semmisek, tehát utóbb visszavonást nem igényelnek. — a C. 1551/909. sz. határozata, amely szerint a kiskorúságban kötött ügyletet, ha a kiskorú azt teljeskoruságra jutásakor késedelem nélkül nem kifogásolta, évekkel a nagykorúság elérte után megtámadni nem lehet. (Gr. XVI. 266. 1.) V. ö.: Gr. VIII. 627. és Gl. I. 5.; II. 2. 595. lapján közölt eseteket. 369. Ha a gyengeelméjűségnek az a foka, mely az egyént vagyonának önálló kezelésére képtelenné teszi, már az ügylet kötésekor fennforgott, a gyengeelméjü által kötött ügylet ugyanannak érdekében, eredeti érvénytelenség okából sikerrel megtámadható még akkor is, ha a gondnokság alá helyezést tárgyazó hirdetmény csak a szerződés megkötése után tétetett közzé. C: Az 1877 : XX. t.-cz. 28. §-ának b) pontja alapján való gondnokság alá helyezés elrendelésével a bíróság csak a cselekvőképesség már fennforgó korlátoltságát állapítja meg. Gzélja ennek egyrészt, hogy a gyengeelméjüt, másrészt a harmadik személyeket esetleges károsodástól megóvja. Azzal azonban, hogy az 1877: XX. t.-cz. 33. §-ában ós ezzel kapcsolatban a gondnoka ság alá helyezésnek a cselekvőképehs<'".> re megállapított hatálya bizonyos időponthoz (a gondnokság alá helyezést elrendelő határozatról