Grecsák Károly - Sándor Aladár (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1910 (Budapest, 1911)
212 Dolog jog galomnak birtokosa az uralkodó telek tulajdonosa s nem maga a telek. Ha a vevő a megvett ingatlanra vonatkozólag az eladóval, mint szomszédos telektulajdonossal átjárási és lerakodási szolgalmat köt ki, de ezt a szolgalmat nem kizárólag s félre nem érthető módon a maga személye javára köti, akkor nem lehet a telki szolgalomnak rendhagyó módon személyes szolgalommá való átalakításról szólani. Az adásvevési szerződés szerint felperes jogelőde, mint eladó, alperes jogelődének, mint vevőnek azt engedte meg, hogy a tulajdonában visszamaradt részen a vevő a megvett szőlőre átjárhasson, ezen eladó tulajdonában maradt részre trágyát vagy szőlőkarót kocsival behordhasson és lerakhasson, mig azt felhasználandja, mely szolgalomnak a visszamaradó ingatlanra leendő telekkönyvi betáblázásába eladó beleegyezik. Ezen szerződés alapján a vevő a tulajdonjog bekebelezési kérvényben azt kérte, hogy az eladó javára visszamaradó részre az átjárási, ugy kocsibejárási, trágya és karólerakási szolgalom is, mely a megvett telekrész tulajdonosát illeti, bekebeleztessék. Arra való tekintettel, hogy az átjárás és lerakodás szolgalmi joga természeténél fogva telki szolgalom, mert czélja és rendeltetése, az uralkodó teleknek valamely előnyt biztosítani a szolgáló telken; továbbá arra való tekintettel, hogy a telki szolgalomnak birtokosa az uralkodó telek tulajdonosa s nem maga a telek; végre tekintettel arra, hogy ha a vevő a megvett ingatlanra vonatkozólag az eladóval, mint szomszédos telektulajdonossal átjárási és lerakodási szolgalmat köt ki, de ezt a szolgalmat nem kizárólag s félre nem érthető módon a maga személye javára köti, akkor nem lehet a telki szolgalomnak rendhagyó módon személyes szolgalommá váló átalakításról szólani: kétségtelen, hogy a most ismertetett szerződéssel a felek telki szolgalmat létesítettek. Ha a telekkönyvi hatóság a kérelem ellenére a szolgalmi jogot a vevő javára mint személyes szolgalmat kebeleztette is be s ha ez ellen a szolgalmi jogosult nem is élt jogorvoslattal, ez a körülmény a szerződő feleknek szerződéses jogain, illetőleg kötelezettségein nem változtat. De nem bir ez a téves bekebelezés felperesre, mint harmadik személyre nézve sem azzal a joghatálylyal, hogy ö telekkönyvi nyilvánosságba vetett bizalomra támaszkodva, mint harmadik jóhiszemű személy követelhesse alperesnek a gyakorolt szolgalmi jogtól való eltiltását. Ugyanis a telekkönyvbe vetett bizalom a dologi jogot szerző félnek a jóhiszeműségét csak abban az esetben biztosítja, ha ez a fél a köteles gondosságot kifejti a telekkönyv megtekintésekor. Ezt a köteles gondosságot azonban felperes elmulasztotta. Ugyanis az általa megvenni szándékolt ingatlanra G. 1. a. az átjárás, kocsibejárás, trágyabehordás és karólerákáshozi szolgalmi jog volt a vevő javára bekebelezve. Mivel ez a bejegyzés nem adhatott felvilágosítást, hogy ez a szolgalmi jog, mely különben nem tartozik a személyes szolgalmaik közé, M. K. személyéhez mily időtartamra és mily