Grecsák Károly - Sándor Aladár (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1910 (Budapest, 1911)

Ürbér és birtok remi 207 konskripczióba felvéve nem voltak, hanem amelyek határozatlan időre mint házhelyek és kerti földek adattak megmivelés és más haszonvétel végett és birtokosaik azokért a volt földesúrnak föld­bért (ezenzus) fizettek, a volt földesúr pedig ezek után úrbéri kár­pótlásban nem részesült: majorsági zsellérbirtoknak tekintendők és az 1896 :XXV. t.-cz. értelmében megválthatók, hacsak birtoko­saik nem bizonyitanak oly tényeket, melyekből megállapítható, hogy a köztük és a volt földesúr között fennálló jogviszony 1848. év után történt ujabbi megállapodás folytán megszűnt, vagy oly­módon változott át, hogy ennek alapján a törvény az ingatlanokat terhelő tartozás megválthatóságát kizárja. — II. A majorsági zsel­lérbirtoki jogviszonyt az 1853. évi márezius 2-án kiadott nyilt­parancs továbbra is fentartotta és ezt a jogviszonyt szabályozó 1896 :XXV. t.-ez. az ebből folyó jog érvényesitésére záros határ­időt nem tűzött ki; következőleg a tartozásnak megváltása iránti követelési jog nem enyészett el az által, hogy a volt földesúr az évi taxát 35 éven át nem követelte. A kir. Curia felülvizsgálati tanácsa: A kereset tartalma szerint annak főtárgya az, hogy a per tárgyává tett ingatlanok majorsági zsellérbirtokoknak tekintendők-e és felperes jogosult-e alperesektől az ingatlanokat terhelő szolgálmányok megváltását követelni. Alperesek a kereset ellenében azzal védekeznek, hogy jogelődeik úrbéres zsellérek voltak, 1848 előtt a kezükön volt ingatlanokért a földesúrnak úrbéri zsellérszolgáltatást teljesítettek és kincstári adót is fizettek; ingatlanaik tehát a megszüntetett úrbéri kapcsolat folytán tulajdonaikká váltak; ellenvetik továbbá azt is, hogy a vitás szolgál­mány megváltását felperes különben sem követelheti, mert ez a jog törvény szerint csak a volt földesurat, vagy annak jogutódát illexi meg, felperes pedig ilyennek nem tekinthető; és ha felperes a volt föl­desúr jogutóda volna is, keresetével elutasitandó azért, mert a szolgál­mány megváltása iránti követelési joga elévült. A megállapított tényállás szerint felperes a volt földesúrnak kereset tárgyára nézve jogutóda lévén, kereseti követelését, amennyi­ben fennállónak elismertetik, földesúri jogon érvényesítheti és igy mi alappal sem bir alpereseknek az a panasza, hogy a felebbezési biróság az emiitett bérszedési jogra nézve felperesnek a volt földesúr utáni kizárólagos jogutódi minőségét jogszabálysértéssel állapította meg. Áttérve a felebbezési biróság Ítéletének a per tárgyává tett ingat­lanok jogi természetének megállapítására vonatkozó része ellen fel­hozott panaszokra: azok is alaptalanok. Az urbériséget ugyanis az 1848. évi IX. t.-cz. szüntette meg 4s a megszüntetett úrbéri kapcsolatból fenmaradt jog- és birtokviszonyo­kat az 1853. évi márezius 2-án kiadott nyiltparancs szabályozta. 1E nyiltparancs rendelkezései nem nagynak fenn kétséget a te­kintetben, hogy a jobbágy és úrbéri zsellérbirtokállomány között jogi szempontból különbség nem létezett. A felhívott nyiltparancs 3. §-a értelmében pedig az 1871. évi

Next

/
Oldalképek
Tartalom