Grecsák Károly - Sándor Aladár (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1910 (Budapest, 1911)

A végrendeletek megtámadása 171 Az alperes M. A. fenti külön végrendeletét később, 1902 június hó 12-én kelt közjegyzői okirat szerint egyoldalúan visszavonta s erről a visszavonásról az örökhagyót nem értesitette s az örökhagyó erről tényleg tudomással nem birt. Nem vitás, hogy alperes és az örökhagyó ágyassági viszonyban éltek. Vitás azonban az, hogy alperesnek azon ténye által, hogy az 1886 okt. 24-én alkotott végrendeletét visszavonta, az örökhagyó által az alperes javára alkotott hason tartalmú végrendelet hatályát vesztette-e vagy sem*? és megilleti-e annak alapján az alperest az örökhagyó vitán a törvényes örökösökkel szemben a végrendeleti öröklési jog'? Az örökhagyónak az alperes javára tett rendelkezése azon a feltevésen alapult, hogy az alperes elhalálozása után, ennek vagyonában — amelyet a végrendeletek kölcsönös kijelentése szerint együtt szereztek — az örökhagyóval egy napon alkotott azonos tartalmú végrendelet alapján ő fog örökölni, illetve, hogy az alperes hasontartalrnu végrendeletét fentartja. Az örökhagyó végrendeleti intézkedésének az az indoka tehát oki összefüggésben áll az alperes ama végrendeleti intézkedésével, amely szerint ő összes vagyonainak örökösévé szintén az örökhagyót rendelte, s ekként kétségtelen, hogy az alperes azon tényével, hogy a saját végrendeletét egyoldalúan visszavonta s arról az örökhagyót nem értesitette, nemcsak az örökhagyó esetleg bekövetkezhetett öröklési jogát, de azt is meghiusitotta, hogy az örökhagyó saját végrendeletét visszavonhassa, vagy attól eltérő módon rendelkezhessék; már pedig ebből az következik, hogy az örökhagyónak az alperes javára tett végrendelkezésénél megtévesztetett, amiért az alperes, aki azt előidézte, eme végrendelet alapján nem örökölhet, s a felperesek jogositva vannak ennek a végrendeletnek a félretételét kérelmezni. (Curia 1909. nov. 11. 3649/909. sz. I. p. t.) 307. Az a körülmény, hogy a végrendelet alakilag meg nem tániadtatik, nem zárja ki annak perrendszerü bizonyítását, hogy a végrendelet tartalma egyes részében a végrendelkező kifejezett valódi végakaratának meg nem relcí. Különösen olyan esetben, mikor a végrendelkező irni és olvasni nem tudott, a valódi akarat megállapításánál a tanuk tudomásának s ezt tanúsító hit alatti vallomásaiknak befolyást kell engedni. (Curia 1909. nov. 18. 3610/909. sz. a. I. p. t.) Az alakszerűén kiállított végrendelettel szemben azt, hogy magával a végrendelettel igazolt alakszerűségek tényleg be nem tartattak, s igy e részben az okirat tartalma nem való, az tartozik bizonvitani, aki a végrendeletet megtámadja. C. 4340/900.; 11.890/94.'; 3832/94.; 7214/900. (Gr. VII. 602. 1.; Gl. III. 203—205. 1.). V. ö. még C. 811/95. (Gr. VII. 606. 1.).