Grecsák Károly - Sándor Aladár (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1910 (Budapest, 1911)

Í62 Szerződési öröklés körülmények közt megkötött halál esetére szóló ajándékozásnál megkíván. A •/. alatti szerződés szerint a felperes az abban megjelölt ingatlan tulajdonának az alperes javára telekkönyvi bekeblezését, úgyszintén az ingatlan birtokbavételét csak a felperesnek és nejének halála után való időben engedi meg; gondoskodik arról is, hogy mi történjék az ajándékozott ingatlannal, ha előbb hal meg az alperes férj vagy az alperes feleség (a felperes leánya); rendelkezik a felperes három leánya örökrészének az alperesek által kielégítéséről is, szóval, a felperes valóságban végső intézkedést tesz a •/. alattiban emiitett ingatlanáról, abban egyetemes jogutódaivá az alpereseket teszi, három leányának pedig ezek részéről hagyományok kifizetését hagyja meg. Mivel pedig a megállapított tényállás szerint az alperesek nincsenek az ajándékba adot ingatlan birtokában és az ajándékozás azzal sem ment teljesedésbe, hogy az alperesek az ingatlan tulajdonát a maguk javára a telekkönyvben elő jegyeztették; mivel ily körülmények közt itt nem olyan ajándékozási Ígérettel állunk szemben, amelynek teljesedését az ügyletet kötő felek az ajándékozó halálának időpontjáig felfüggesztették; mivel a felperes magát a •/- a. szerződésiben arra is kötelezte, hogy az ajándékozott ingatlant elidgeniteni nem fogja, sőt beleegyezésével az ingatlanra az elidegnités tilalmát vele szemben a telekkönyvbe is bejegyezték: a felebbezési biróság nem sértett meg anyagi jogszabályt, midőn a •/. a. okiratba foglalt jogügyletet halál esetére való ajándékozásnak minősítette és énnek következtében annak alaki kellékeit az 1876. évi XVI. t .—cz. 33. §-a alapján és értelmében bírálta meg. Mivel pedig az 1876. évi XVI. t.-cz. 6. §-a megkívánja, hogy a tanuk a halál esetére ajándékozó használta nyelvét értsók, de az nem szükséges, hogy az ajándékozásról szerkesztett okirat nyelvét az alkalmazott tanuk mindegyike értse, sőt az id. t.-cz. 4. §-ának ama rendelekezéséből, hogy az 1. §-nak &) pontja esetében a tanuk közül legalább kettőnek irni és olvasni kell tudnia, következik, hogy elég, hogy az alkalmazott tanuk közül kettő irni és olvasni tud azon a nyelven, amelyen az ajándékozó okiratot szerkesztették, vagyis meg kell érteniök azt. amit irnak és olvasnak, ugy, hogy annak tartalmát közvetlen észleletből is képesek megállapítani (hasonló értelemben döntött a G. az Írásbeli magánvégrendelet tekintetében 1906. deczember 12-án 8065/1905. és 1908. szeptember 22-én 1643. sz. a.); mivel a felebbezési biróság Ítéletének a peres felek egyező kijelentésón alapuló ténymegállapítása szerint a magyar nyelvű 7. a. okirat nyelvét csak annak szerkesztője és írója: V. János érti, de sem az ajándékozó, sem a másik három ügyleti tanú magyarul nem tudnak: a felebbezési hiróság nem sértett meg jogszabályt, midőn a •/. a. ajándékozási okiratot az 1876: XVI. t.-cz. szorosan magyarázandó rendelkezései, nevezetesen annak 4., 6. és 33. §§-ai alapján, a törvényesen megszabott alaki kellékek hiányából érvénytelennek mondotta ki. (1909. deczember 3. G. 189.)