Grecsák Károly - Sándor Aladár (szerk.): Grill-féle döntvénytár 16. 1909 (Budapest, 1910)
Közös végrendeletek 177 köteles maga részéről is mindazon törvényes eszközöket igénybe venni, amelyek segélyével a károsodás bekövetkezése elhárítható s mert alperes vagyoni felelőssége csak akkor vitatható a állapitható meg, ha a helyettese által felvett közjegyzői okiratba foglalt „kölcsönös végrendelet" oly ok miatt semmis és érvénytelen, mely az okiratot felvevő köz jegyzőhelyettesnek hibája, mulasztása folytán következett be, ámde annak a kérdésnek az eldöntése, hogy a jelzett közjegyzői okiratba foglalt kölcsönös végrendelet semmis-e? vagy sem? s ha igen? ugy minő okból? a jelen per porán el' nem birálható, mert az annak érvényességét megtámadott s az által érdekelt ellentétes igényű és érdekű örökösök perben nem állanak s ekként kétségtelen, hogy felperes kártérítés iránti kereresete mindaddig, mig az erre illetékes biróság jogérvényesen meg nem állapítja, hogy az örökhagyónak fenn jelzett közokiratba foglalt végrendelkezése semmis, időelőtti. (1908. évi deczember hó 30-án, 2817. sz.) A kir. Curia: A másodbiróság Ítéletét megváltoztatja és felperest keresetével időelőttiség okából elutasithatónak nem találja; ennek következtében a másodbiróságot érdemleges határozat hozatalára utasítja. Indokok: Felperes keresetét kártérítésre irányította és arra alapította, hogy az alperes közjegyzői irodájában felvett A) alatti közjegyzői okirat szerint felperes és N. Gy. abban az egy okiratban közös végrendeletet tettek, azonban felperes a végrendelet által neki szánt kedvezményben azért nem részesülhetett, mert felperes és N. Gy. a közös végrendelet tételekor nem voltak házastársak és így a közös végrendelet az 1876: XVI. t.-cz. 13. §-a szerint semmis. Az ekként nyilván hatálytalan közjegyzői okirat tekintetében pedig az alperes vagyonilag felelős. A másodbiróság felperest keresetével időelőttiség okából azért utasította el, mert csak az érdeklett összes örökösök perben állása mellett lefolytatandó perben dönthető el az illető végrendeletnek érvényessége vagy érvénytelensége . . . Ámde az 1876: XVI. t.-cz. 19. §-a egyenes rendelkezésénél fogva a házastársak kivételével, ha ugyanabba a végrendeletbe többeknek végintézkedése foglaltatik, e végrendelkezések mindenike semmis; továbbá a perhez csatolt hagyatéki iratok szerint N. Gy. után maradtak leszármazók, a törvényes örökösödésre elsősorban hivatott ezek a leszármazók az illető végrendeletet el nem fogadták, velük szemben az illető végrendeletre hivatkozó felperes épen az 1876: XVI. t.-cz. 13. §-a rendelkezésének alapul vételével utasittatott perre, azonban felperes azt a pert meg nem indította, a hagyték az illető végrendeletre való tekintet nélkül a törvényes örökösödés szabályainak megfelelöleg adatott át és igy felperes az illető végrendelet által neki szánt előnyben tényleg nem részesült. Ilyen körülmények között jelenleg nincs jogilag indokolt szüksége annak, hogy felperes jelen keresetét megelőzően az érdekelt összes örökösök perben állása mellett lefolytatandó perben Döntvénytár. 22