Grecsák Károly - Gyomai Zsigmond (szerk.): Grill-féle döntvénytár 13. 1906 (Budapest, 1908)

Bp. 358- 359­171 azonosság iránt kétség fel ne merülhessen, és hogy á cselekmény minden más cselekménytől megkülönböztethető legyen. A kifogásolt főkérdésben pedig ezek a ténybeli körülmények oly tüzetesen felsorolvák, hogy minden kétségen kivül megállapítható az, hogy az esküdtektől ugyanazon cselekményre vonatkozóan kí­vántatik határozat, mint a mely vád tárgyává tétetett, és hogy ez a cselekmény a tett elkövetésének helye, tárgya és módjánál fogva minden más cselekménytől megkülönböztethető; de fel vannak sorolva az alkotó elemek is, mert a kérdésben benne foglaltatik, hogy a vádlott előre megfontolt szándékkal ölte meg" az elhaltat. Ez alkotó elem további történelmi előzményének vagy különös jelenségeinek á kérdésében leendő felsorolását a törvény nem kívánja, mert az, hogy előre megfontolt szándék mily körülményekből követ­keztethető, az a bizonyítékok mérlegelésén alapszik, erről pedig az esküdtek számolni nem tartoznak. (1906 máj. 31. 57x5.) Bp. 358- «• Beszámithatóságra vonatkozó kérdések. 357. C.: A Bp. 358. §-a szerint az esküdtbir. eljárásban a beszá­mithatóságot kizáró okok fenn vagy fenn nem forgása' tekintetében a határozathozatal az esküdtek hatáskörébe tartozik, a jelen esetben pedig az esküdtek az I. főkérdésre hozott határozatukban azt állapí­tották meg, hogy a vádlott az említett kérdésben megjelölt tetteket (279. és 65. §§.) a nélkül követte cl, hogy az aznap megivott nagyobb mennyiségű pálinka és bor hatása folytán öntudatlan ittas állapot­ban lett volna; ennek következtében a Bp. 385. §. 1. c) pontjában meghatározott semmiségi ok nem forog fönn. (905. máj. 2. 4203.) Bp. 358-, 359- ftft. 358. Vádlott és védője semmíségi panaszokat jelentettek be azért, mert az esküdtbiróság által a Bp. 307. §-ának 2. bekezdésére vonatkozólag az esküdtekhez intézett kérdés önálló s főkérdésnek lévén tekintendő, az esküdtek félrevezethetésének kikerülése végett, a védelem részéről a beszámithatóságra nézve indítványozott külön kérdést vagy legvégül harmadik kérdésnek kellett volna hagyni, vagy pedig az esküdtbiróság által feltett kérdések után mint negye­dik kérdést ismételtetni annál is inkább, mivel nincsen kizárva, hogy valaki a Btk. 307. §-ába ütköző enyhébb minősítés alá eső önálló büntetendő cselekményt elkövet ugyan, de ez neki a Btk. 79. §-a értel­mében nem számíttatik be. C: A semmiségi panaszokat el kellett utasítani; mert a Bp. 358. §-ának rendelkezése szerint a beszámithatóságot kizáró ok rendsze­rint a főkérdésbe foglalandó be s ettől csak akkor van eltérésnek helye, ha a befoglalás a főkérdést igen terjedelmessé vagy nehezen érthetővé tenné, mely esetekben a beszámítást kizáró ok külön kér-

Next

/
Oldalképek
Tartalom