Vavrik Béla (szerk.): Grill-féle döntvénytár 12. 1905 (Budapest, 1907)

482 Kötelmi jog. a férj feleségét az utóbbinak munkaképessége esetén is tartozik el­tartani, de viszont kétségtelen lévén, hogy az uj házasságralépés az előbbi férj után maradt özvegyi igényt megszünteti, ennélfogva fel­peresnek kártérítéshez való joga csakis özvegysége tartamára szo­rítkozik. Az anyjukat avagy özvegységét túlélő gyermekek tartásá­hoz való igénye 14 éves korukig állapíttatott meg, mert bár az apa törvényes gyermekének eltartásáért és neveltetéséért teljes koru­ságáig'felelős, mindazonáltal alperes kártérítési kötelezettsége a va­lóban okozott kárt meg nem haladhatja, már pedig a felperes, illetve néhai férje társadalmi helyzetét figyelembe véve, gyermekei a kere­sőképes kor elérésével szülői eltartásra már nem szorulnak. A kir. tábla: Az elsőbiróság ítéletét azért kellett részben megváltoztatni és kiegészíteni, mert ha felperes férje után nyugdi­jat kap, a férje elgázoltatása által őt és gyermekeit ért kár a nyug­díjban részben fedezetet talál, alperes tehát nem zárható el attól, hogy a felperesnek kifizetett nyugdijat a tartásdíj összegébe beszá­míthassa. A kir. Curia: A kártérítést illetően a kir. tábla ítélete felhí­vott és felhozott indokai alapján, a nyugdijnak beszámithatóságát illetően pedig azért hagyatott helyben, mert a nyugdíj rendeltetésé­nél fogva a tartás czéljaira szolgálván, azzal a megtérítendő kár két­ségtelenül kevesbedik. A kárösszeget illetően mindkét alsóbiróság ítélete megváltoztatandó volt. A felperesek kárát ugyanis az képezi, a mi néhai A. T. elhalálozása folytán a nevezett keresményéből és a felperesek mindegyikétől arra az időre elvonatott, melyben őket el­tartani a néhai kötelezve volt s a mely idő az özvegyre nézve ennek özvegysége tartamáig, a kiskorú gyermekekre nézve pedig ezek ke­resetképességének elértéig, vagyis a hasonló származású gyermekek keresetképességét tartva szem előtt, az állandó birói gyakorlat értel­mében a fiuknál ezek 16, a leányoknál ezek 14-ik életévének betölté­séig terjed ki. A néhai keresményének alapfeltétele azonban a neve­zett saját fentartása volt, kétségtelen tehát, hogy a felperesektől elvontnak a keresménynek csak az a része tekinthető, mely a néhai A. J. fentartására szükségelt kiadások összegét meghaladja. (1905 február 1. 4289/1904. sz. a.) 1202. A vasúti balesetből származott kár megtérítése iránti ke­reset nem utasítható el azon az alapon, hogy a vasút a sérült alkal­mazott napidíját mindaddig, mig az alkalmazott a vasúttal a szolgá­lati viszonyt meg nem szakitotta, kifizette. (Curia 1905 június 20. 4509/1905. sz. a.) 1203. Az eltemetés után a halottnak a lakóhelyére leendő szál­lítása a temetési költséggel egy tekintet alá nem eshetik s annak megfizetésére a vasút semmi esetre nem kötelezhető. De nem köve­telheti felperes a neje holttestének Budapestre leendő szállításából felmerülendő költségeket sem, mert az eltemettetés megtörténvén,

Next

/
Oldalképek
Tartalom