Vavrik Béla (szerk.): Grill-féle döntvénytár 11. 1904 (Budapest, 1907)
Btk. 243. ős 247. §§. 71 után is e kettős vádat tartotta fenn. A törvényszék azonban v. ama 242. §. tényeiben, hogy a vádbeli alkalommal a személyes szabadságától megfosztott H. J.-et megszurással, tehát testi sértésre irányuló fenyegetéssel arra kényszeritette, hogy hímvesszőjét elővéve, az asztal és ágy lábához ütögesse, majd pedig saját hímvesszőjét meztelenítve ki, annak megcsókolására és meghyalására kényszeritette, csak oly erőszakot és sanyargatást állapított meg, a mely indokolttá teszi a Btk. 323. §-ának 3. bekezdésében meghatározott súlyosabb büntetés alkalmazását, miért is a vádlottat a Btk. 242. §-ába ütköző természetelleni fajtalanság vádja alól felmentette és csak a 323. §-ba ütköző vétségében mondotta ki bűnösnek. Minthogy pedig a törvényszék a vádlott cselekményét a Btk. 323. §-ába ütköző vétségnek e szerint helyesen minősítette: a 385. §. 1. b) pontjában meghatározott semm. ok nem forog fenn. (1904. febr. 19. 961.) C: Hh. (1904. nov. 22. 9530.) Lemenő rokonon elkövetett vérfertőzés hivatalból üldözendő. 202. Vádlott nemi ösztönének kielégítése végett 13 éves törvényes leá- 243. §. nyán a leány mellének és nemzőrészének fogdosása által fajtalanságot követett el. A tsz. és T. a Btk. 243. §. 2. p-ban meghatározott véríertőztetés bűntettében mondta ki vádlottat bűnösnek. C: A Btk. 244. §-ának' 3. bekezdésében foglalt ama rendelkezés, hogy a bűnvádi eljárásnak csak a szülő vagy gondnok indítványára van helye, a testvérek közötti vérfertőzés és természet elleni fajtalanság bűntettére vonatkozik, a Btk. 243. §-ában meghatározott s a felmenő és lemenő ágbeli rokonok között elkövetett büntetendő cselekmények azonban hivatalból üldözendők lévén, azokra a Btk. 244. §-a 3. bekezdésének rendelkezése ki nem terjed. (1903. nov. 4. 8952.) A tanító által leánynövendékén elkövetett fajtalanság. 203. Vádlott tanító tanítványát, midőn egy izben füzetekkel nála meg- 247. §. jelent, átölelte, megcsókolta, emlőit fogdosta és e közben megmerevedett hímvesszőjét hátulról, a ruhán keresztül a leány czombjaihoz addig liökdöste, mig magömlése bekövetkezett. A kérdéses alkalommal vádlott N.-val, mint már előzőleg több izben tette, ingerkedett, anélkül, hogy ellene erőszakot használt volna. C: Igaz ugyan, hogy ezekből a tényekből kifolyólag vádlott terhére a szemérem elleni erőszak bűntettének egyik lényeges alkateleme, t. i. az erőszak, illetőleg fenyegetés vagy az öntudatlan állapot, jelen esetben fenn nem forog; úgyde vádlott ténykedései teljesen kimerítik a Btk. 247. §-ának 2. bekezdése szerint minősülő csábítás fogalmát, mert ezek szerint kétségtelen az, hogy vádlott tanítványával szemben a nemi ösztön fölkeltésére, ingerlésére és kielégítésére czélzó cselekményt kezdeményezett; a csábítás pedig nem csupán igéret, ajándékozás, rábeszélés, hanem minden oly cselekmény által is elkövethető, melynél a fajtalankodás, a törvényben meghatározott személyek, jelen