Beck Hugó (szerk.): Kereskedelmi jog 2. (Budapest, 1905)

782 Vétel­1875: XXXVn.törvényszerű módon kifogásolta, illetőleg a kifogást felp.-sel az áru 347 z* megvizsgálása után azonnal közölte, mert ellenkező esetben az áru nem kifogásoltnak tekintendő. Alp. azonban azt, hogy a Kt. 346. §-a köve­telményének eleget tett, vagyis hogy felp.-t az állított hiányról a meg­vizsgálás után azonnal értesítette volna, nem bizonyította, az a körül­mény pedig, hogy alp. az árut az átvétel után kétszer is megmérette s a megállapított hiányt, valamint azt, hogy a vételárból a hiánynak megfelelő részi le fogja vonni, az átadást eszközlött S. L. felp.-i alkal­mazottnak azonnal tudtára adta, magával a felp.-sel azonnal közölni tar­tozott értesítést nem pótolja. C: Hh. (1896. nov. 12. 1336/1895. sz.) Helyi vétel. Alkalmazhatók-e a helykülönbözeti vétel szabályai a helyi ügyletre ? 1396. C: A Kt. 346—348. §§-ai csak távügyleteknél (Distanzgescháft) és csak minőségi hiányoknál alkalmazhatók, már pe­dig felperes maga is azt adta elő, hogy az ügylet helyi ügylet volt és a vételár aránylagos leszállítását nem minőségi hiánynál, hanem az áru csekélyebb súlyánál fogva kérte: felp.-t jelen keresetével ezen indokokból kellett elutasítani. (1889. febr. 13. 1228/1888. sz.) =^ Azonos határozatok: C. 85/1890. és G. 281/1897. sz. Helyi vételnél áru v'sszaadása. 1397. Alp. a kereset tárgyát képező A. a. számla 1888- évi július hó 21-iki tétele alatt foglalt árut megrendelte s az tényleg birtokába jutott; tagadja azonban, hogy azt elfogadta volna, azt állítván, hogy annak megküldése alkal­mával otthon nem volt s azt felperes K. nevü segédje az ő távollétében üzleti helyiségben hagyta; azt állítja továbbá, hogy hazaérkezésekor az árut megvizsgálván, miután az a kikötött kellékeknek meg nem felelt, átvételét megtagadta és bérlőtársát P. G. arra utasította, hogy felp. fenn megnevezett megbízottjának, ha ismét jelentkezni fog, az árut adja vissza, ki ennek folytán az árut K.-nak vissza is adta, ez pedig visszafogadta. Bpesti T.: Nem más helyről küldött áruról, hanem helyi vételről lévén szó, kétségtelen, hogy ugyanannak, ki az árut felp. meg­bízásából alp -hez vitte, a megtagadás érvényesen ki­jelenthető és az áru visszaadható volt, minélfogva e tény­körülmény igazolása esetében alp. azért, hogy K. az áruval felp.­nek beszámolt-e. vagy sem? felelősséggel nem tartozik. Ezeknél fogva felperest keresetével elutasítani kellett. (1899. szept. 18. 3338. sz.) C: Hh. (1890. márcz. 21. 1378/1899. sz.) Rendelkezésre bocsátás helyi vételnél. 1398. Bpesti T.: A kereseti ügylet helyi ügylet lévén, miután alp. tagadta, hogy az általa minőségileg hiányosnak talált árut átvette, és miután helyi ügyleteknél az árunak rendelkezésre bo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom