Beck Hugó (szerk.): Kereskedelmi jog 2. (Budapest, 1905)

690 Az írással együtt létrejött szóbeli megállapodás. XXXVH. az okirattal egyidejűleg kötött szóbeli megállapodástól a kötelező erő 2 g megvontnak nem tekinthető, ezeknél fogva az elsőbiróság amaz eljá­rását, mely szerint a felp. által felhozott szóbeli megállapodás bizo­nyithatásának helyt adott, helyeselni kellett. (614/1881.) 1178. C: Az írásbeli szerződés daczára a szóbeli megállapodások bizonyítása ki nem zárható, mert a szerződő felek mindegyikének sza­badságában áll kimutatni, hogy valójában mi képezte a szerződés tár­gyát és annak feltételeit, habár arról írásbeli okmány lett is kiállítva; és pedig annyival kevésbé oly esetben, midőn nem is az Írásbeli szer­ződésben foglalt valamely feltétellel ellenkező szóbeli megállapodás­nak, hanem csak az okiratban ki nem tüntetett valamely szerződési fel tét J1 kikötésének bizonyítása czéloztatik. (841/1882.) 1179. C: A másodbiróság Ítélete megváltoztattatik és az elsőbiróság ítélete hagyatik helyben. Indokok: Az a körülmény, hogy az A) alatti megrendelési jegyben nem foglaltatik az a kikötés, hogy az abban foglalt bor-com­positió csak megtekintésre és próbára rendeltetik meg, szabadságában állván alp.-nek azt nemtetszés esetében visszaküldeni s a vételt meg nem kötöttnek tekinteni a mely esetben alp.-t csupán a postadij-költség terhelendi, egyáltalában nem zárja ki azt, hogy az alp. ezeket az A) alatti írásbeli megrendelésbe nem foglalt perdöntő körülményeket más módon bizonyíthassa; nem zárja ki pedig azért, mert ezek a körül­mények a megrendelési jegynek azzal a tartalmával, a mely szerint alp. 4 kiló bor-compositiót 4 frt 50 kr. egységár mellett rendelt, nem állanak ellentétben hanem oly részletes megállapodások, a melyek az A) alatti szerint létrejött vételi ügylet természetét meghatározzák. Minthogy pedig az alp. által megnevezett tanuk a fenti alp.-i előadást mindenben bizonyították s minthogy továbbá felp. kifejezet­ten nem tagadta meg azt az alp.-i állítást, hogy ő (alp.) a megren­delt bor-compositiót megtekintés után megfelelőnek nem találta s azt felp.-nek nyomban két izben is visszaküldötte, a ki azonban azt el nem fogadta és minthogy alp. ezek szerint a Kt. 359. §-ában foglalt jo­gával élt, a mikor a megtekintésre s próbára vett árukat felp.-nek visszaküldötte: felp. az e szerint felfüggesztő hatálylyal, vagyis a megrendelő alp. elfogadási akaratától függő feltétel alatt kötött ebből az ügyletből kifolyóan a fenti tényállás mellett az elküldött áruk vételárát jogosan keresetbe nem veheti. (1896. márcz. 5. 115/95. sz.) A 313. §. alkalmazása egyoldalú kereskedelmi ügyletekre. 1180. C.: A Kt. 313. §-ának azfokirat kötelező erejére vonatkozó ha­tározmánya oly esetben is alkalmazandó, ha csak az egyik félre nézve bizonyult a keresk. ügylet fenforgása, mert a Kt. 264. §-a értelmében a Kt. határozmányai a másik szerződő félre is irányadók. (1898. decz. 1. 1141.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom