Beck Hugó (szerk.): Kereskedelmi jog 1. (Budapest, 1905)
78 A czégvezetői Jogosultság megszűnése. JXÍVII. ég ezért a per ezen kifogások alapján bírálandó el. Felp. válaszában maga 2 ^ adja elő, hogy 0. L. alp. ellen a caőd 1887. szept. 5-én nyittatott meg és a váltónak csak 1888. márcz. 15-én történt kibocsátásakor, sőt még lejáratakor is csőd alatt állott. Tekintve, hogy a kereseti váltót alp. nem sajátkezűié*? irta alá, hanem az elfogadás R. B. mint czégvezető által eszközöltetett; tekintve, hogy mint kifejtetett, R. B.-nek czégvezetői jogosultsága főnöke, 0. L. ellen nyitott csőd hatályának kezdetével törvénynél fogva megszűnt, mert a csőd alá került a kereskedést czége alatt a csőd tartamán belül tovább nem folytathatja, sem pedig mint csőd alatt álló személy a törvény értelmében ujabb kereskedéshez iparhatősági engedélyt nem nyerhet; tekintve, hogy felp. nem is állította, hogy R. B. az elfogadási nyilatkozatot 0. L.-nak különös meghatalmazása alapján irta a váltóra, ennélfogva a csőd hatálya alatt állott főnök kötelezve nincs. Ez alapon felp.-t elutasítani kellett. (90. máj. 13. 8601.) C: Hh., mert a Kt. és Cst. számos, különösen pedig a Kt. (23. §.) azon rendelkezéséből, mely szerint a bejegyzett kereskedő ellen elrendelt csőd a keresk. czégjegyzékben haladéktalanul kitüntetendő, továbbá a Ost. 254. §-a intézkedéséből, mely szerint a csődbe jutott kereskedő kereskedelmi könyvei a tömeggondnoknak átadandók, kétségtelen, hogy a csődbe jutott kereskedő a csőd tartama alatt addigi keresk. üzletét nem folytathatja; mert ebből egyszersmind az is nyilvánvaló, hogy a' csődbe jutott kereskedőnek czégvezetője, miután e minőségben a törvénynél fogva (Kt. 38. §.) főnöke nevében csakis a keresk. üzlet folytatásával járó teendők ellátására van jogosítva, főnökét a csőd előtt nyert czégvezetési meghatalmazás alapján a csőd tartama alatt nem képviselheti. (91. ápr. 14. 1260/90.) Czégvezető jogosultsága a czégjegyzékböl való törlésének kérelmezésére. 140. Bpesti T.: A Kt. 42. §-a a czégvezetési meghatalmazás megszűnésének bejelentését a főnök kötelességévé teszi ugyan, de e rendelkezés nem fosztja meg a czégvezetőt attól a jogától, hogy a czégvezetési meghatalmazás megszűnését az illetékes törvényszéknél önmaga is bejelenthesse, annál kevésbé, mert a hivatkozott törvényszakasznak ellenkező magyarázata esetén e megbízás megszűnését bármi okból elmulasztó főnök irányában a czégvezető akarata ellenére is tartoznék e megbízást teljesíteni 3 a czégjegyzést eszközölni; mert a Kt. 38. §-a sem akadályozhatja a czégvezetőt e minősége megszűnésének bejegyeztetése iránti kérelem önálló előterjeszthetésében, mert a czégvezetési jogosultság gyakorlása a czéggel szoros kapcsolatban lévén, a czégvezető, ki az utóbb emiitett §. értelmében a czégnek bíróság előtt is képviseletére jogosítva van, a dolog természete szerint aziránt kérvényezhet, hogy a czégjegyzékbe az őt közvetlen érdeklő változás beiegyeztessék. (92. jan. 20. 6464/91.)