Beck Hugó (szerk.): Kereskedelmi jog 1. (Budapest, 1905)
Kereskedelmi meghatalmazottak. 105 tette közzé, hogy H. J. üzletrészes lenni megszűnt, mégis a czégnél 1875:XXXVH továbbra is alkalmazásban maradni fog; arról azonban, hogy működési köre miből fog állani? illetve, hogy ez az addigi gyakorlattól eltérőleg 43' állapíttatott meg, említés téve nincs. Már pedig, ha a felp. czégnek az értesitvény kibocsátásával az volt a czélja, hogy elejét vegye annak, hogy H. J. kezéhez jövőben fizetések tétessenek, ennek az addigi gyakorlattal szemben világosan kifejezést kellett volna adni. Ily tényállás mellett meg kellett állapítani, hogy alp. a felp. czéggel kötött jogügyletből kifolyólag fizetéseket H. J. kezéhez jogszerűen tehetett s az ily fizetést a felp. czég, mint részére teljesítettet, elfogadni tartozik; megállapította azt a felebbezési biróság is a már teljesített munkákért járó összegekre nézve, de nem tartotta ugyanazt a jogszabályt alkalmazhatónak az előre történt fizetésre, az előlegre. A szerződésből folyólag előre és utólag teljesített fizetésekre vonatkozólag tett ez a megkülönböztetés azonban a törvényben nem gyökerezik s a mennyiben a felek e tekintetbe-i kifejezetten külön megállapodásokat nem létesítettek, ily megkülönböztetést az egyik fél vélelmezett akaratára alapítani nem lehet. Ezek szerint a felebbezési biróság anyagi jogszabályt sértett, midőn a teljesített munkálatokért tett fizetésekre szerinte is alkalmazandó jogszabályt nem tekintette az előlegül fizetett összegre alkalmazhatónak. A H. J. kezéhez fizetett 500 írttal felp. kereseti követelése kiegyenlítve lévén, felp.-t keresetével elutasítani, s mint pervesztes felet az 1893: XVIII. tcz. 109., 168. és 204. §§-ai rendelkezései értelmében a peri, felebbezési és a felülvizsgálati költségek viselésére kötelezni kellett. (1898. decz. 7. G. II. 74.) 180. Bpes ti T.: A felebbezési biróság ítéletében megállapította, hogy felp. a felebbezési tárgyaláson a hozzá intézett biroi kérdésre kijelentette, hogy T. A. B.-nak czégtagi minőségét és azt, hogy ő a kereseti ügylet létesítésére alp.-től tüzetes megbízást nyert, bizonyítani szükségesnek nem tartja és hogy felp. ez irányban bizonyítékot fel nem hozott, továbbá, hogy felp. azt is kijelentette, hogy a B) és NB. alatti okiratokon látható aláírásnak alp. részéről tagadott valódisága bizonyítására nem vállalkozik, hanem az általa felhívott tanuk által bebizonyítandó arra a tényre fekteti a súlyt, mely szerint T. A. B. alp. czég nevében másokkal számos ügyletet kötött és hogy felp. a nevezett tanukkal csakis ezt a körülményt kívánta bizonyitan' Kimondotta továbbá a felebbezési biróság az NB. I. alatti megbízáson látható és valódiság tekintetében kétségbe nem vont aláírással való összehasonlítás utján azt, hogy a B) alatti megrendelési jegyen látható G. & Co. aláírás valódisága a két aláírás között létező feltűnő különbözőségénéi fogva meg nem állapitható és hogy azt felp. egyébként nem bizonyította. Minthogy magából abból, hogy T. A. Ő. alp. nevében másokkal számos ügyletet kötött, egyáltalában nem következik, hogy nevezett ÍZ ügyletek megkötésére alp. részéről felhatni macist kapott, tehát HZ nem hogy a nevezett T. A. B. aíp.-nek a Kt. 43. §-ában meerieiöH