Büntetőjog és bűnvádi eljárás 2. Büntetőtörvénykönyv a kihágásokról. Melléktörvények vétségekről és kihágásokról. Sajtótörvény. Bűnvádi perrendtartás (Budapest, 1906)
St 30., 31. §§. 177 azon újságokat és időszaki lapokat, melyeknek tartalma politikai természetű tárgyak körül forog, melyek tehát közvetlenül vagy közvetve az ország törvényhozási vagy kormányzási kérdéseit érdeklő közleményeket tartalmaznak. Vádlott oly czikkeket adott ki lapjában, melyek a szavak közönséges értelme szerint is, «a politikai élet terén történt események»-et vázolják; ez pedig kétségtelenül «politikai tárgy». A kir. Ítélőtábla tévesen alkalmazta tehát a S. T. 30. és 31. §-ait, midőn a törvénynek emiitett fogalmát megszoritóan magyarázva, a vádlott terhére rótt tettben büntetendő cselekmény tényálladékát nem ismerte fel és vádlottat felmentette. Minélfogva a másodfokú Ítélet a Bp. 385. §-ának 1. a) pontja alapján megsemmisítendő és a 437. §. 3. bekezdése értelmében a törvénynek megfelelő fönnebbi ítélet volt hozandó. (1904. decz. 1. 9587. sz.) Több politikai tartalmú czikk közlése ugyanazon lap különböző számaiban nem állapit meg halmazatot. 447. A Népszava czimü lap szerkesztője e lap 1895. évi 28—93. számai- 30. §. 2. sz. ban közölt politikai tartamú czikkekért 1895. okt. 5-én egy folytatólagos és 31. §. sajtórendőri vétségért elitéltetvén, a kir. ügyész utóbb e jap 96—148. számában közölt politikai czikkekért is vádat emelt, habár a Népszama e számai mind 1895. okt. 5-íke előtt jelentek meg. A bpesti tsz. 1896. márcz. 23-án e vád alapján is újólag elitélte vádlottat; ellenben a bpesti T. felmentette őt: mert a kérdéses lapok már 1895. okt. 5-ike előtt megjelenvén s az ekkor ítélet tárgyává tett lapokkal egy folytatólago:- egységbe olvadván, azokat utólagosan külön büntetés tárgyává tenni nem lehet. C: Igaz ugyan, hogy a vádlott a jelen bűnügy tárgyát képező lapszámok politikai tartalma miatt a kir. tábla által kifejtett indokoknál fogva ujabb szabadságvesztéssel és pénzbüntetéssel nem sújtható, minthogy azonban az is kétségtelen, hogy eme lapok az elsőbiróság indoklásából kitetszően politikai tartalmúak, és így az 1848: XVIII. tcz. 30. §. 2. és 31. §-ban meghatározott sajtórendőri vétséget magukban foglalják: ennélfogva a kir. ügyész indítványára bíróilag lefoglalt számoknak elkobzása és megsemmisítése a Btk. 61. és 62. §-ai alapján elrendelendő volt. (1897. jan. 26. 407. sz.) ~ Azonos határozatok: A 31. §. nem az egyes czikkek közlését, hanem a lap kiadását rendelvén büntettetni; a lap kiadása alatt pedig nem az egyes számok kiadása, hanem a hírlapnak az egyes számok szerint részekre nem osztható kibocsátása lévén értendő: politikai tartalmú czikkeknek az 1848. évi sajtótörvény 30. §-ban meghatározott feltételek betartása nélkül megjelenő lapnak több számában való közlése nem képezi sajtóvétségeknek halmazatat. (1885. jun. 12. 1632.). — Továbbá: C. 1893. 11,636. és 1894. 035. sz. 448. Temesvári T.: Az a körülmény, hogy a vádlott biztosíték nélküli hetilap két számába irt politikai tartalmú közleményeket, nem állapit meg két büntetendő cselekményt, hanem több bizonyító adatot Döntvénytár. Büntetőtörvénykönyv. II. 12