Büntetőjog és bűnvádi eljárás 1. Büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (Budapest, 1905)

Btk. 65. §. 33 jára vett kosárba helyezett, a felgyújtani szándékolt ház íelé köze­ledett; de a ház eresze alatt háló Sz. A. által észrevétetván, midőn ez fekhelyéről felállt, vádlott szaladni kezdett, azonban vádlottat elfog­ták, mely alkalommal a nála volt gyujtóanyagot még égő állapotban találták. Ezek szerint tehát vádlott a szándékolt gyújtogatás véghezvitelét arra irányult közvetlen ténykedés által még meg nem kezdette, hanem csak az előkészületi cslekménynél maradt. (1887. márcz. 9. 5675. sz.) C: Hh. (1887. nov. 23. 3899. sz.) 99. Nagybecskereki tsz.: A gyújtogatás tényének véghez­vitele csak akkor lett volna megkezdve, ha vádlott a tüzes taplót avagy parazsat a szalmakazalra helyezte, illetve illesztette, volna. Azonban vádlott csak közel a szalmakazalnál volt, és kezében égő taplót, vagy parazsat tartott, mit a tanuk közeledtére elejtett és azután megfutott. Miután e szerint a véghezvitel megkezdésének ténye, t. i. az égő tapló, vagy parázsnak a szalmakazalra helyezése avagy illesztése, az elriasztás folytán be nem következett; mindezeknél fogvá a gyújtogatás kísérlete bűntettének tárgyi tény­álladéka fenn nem forogván, tevékenysége csakis előkészületi cselek­ménynek tekinthető. (1886. decz. 10. 3853. sz.) Bpesti T.: A tsz. Ítéletét indokainál fogva hh. (1887. febr. 22. 1735. sz.) C: A bpesti T. .itélete indokainál fogva hhagyatik. (1887. decz. 23. 3440. sz.) Alkalmas és alkalmatlan eszköz : a) általában ; 100. C: «Alkalmas eszköz» nem csupán az, mely az eredményt, a melynek okozására használtatik, feltétlenül létrehozza — ily eszköz tulajdonképpen nem is létezik; a Btk. értelmében alkalmatos eszköz valamely eredmény okozására mindaz, mely a kérdéses eredményt, habár csak bizonyos viszonyok között, vagyis bizonyos feltételek léte­zése esetében hozza létre. A Btk. értelmében ugyanis arra, hogy bizo­nyos eszköz, mint valamely határozott czél elérése használt, fogadtas­sák el: nem kívántatik azon eszköznek «absolute», hanem csupán «rela­tive» alkalmatos volta. Puskának 15 lépésről az emberi test törzsére irányzott kisütésében egyenesen benfoglaltatik vádlottnak azon tudata, hogy ezen cselekedete valószínűséggel annak életét oltja ki, a ki ellen a puskáját kisüti. (1892. febr. 9. 7096/91. sz.) 101. C: A szándékolt bűntett elkövetésére, tehát a bűnös eredmény okozására csupán relatíve alkalmatlan eszköz — szer — a büntetendő kísérletet ép oly kevéssé zárja ki, mint nem zárja ki azt a tettes­nek az alkalmas szerrel ügyetlen elbánása, mint például az élesen töl­tött puskával való rosszul czélzás, vagy a kiszemelt áldozatnak sze­rencsés mozdulata, vagy a fegyvernek hibás, mint nem elegendő erős. Döntvénytár. 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom