Váltó-, csőd- és szabadalmi jog (Budapest, 1906)

98 Telepítés. t-cz teljesítendő fizetésnek és Lippán, a Lipovana takarék- és hitelintézet 24 §. részvénytársaságnál kellett történnie, miből ismét folyik, hogy a «Lipo­vana» az általa leszámítolt váltót magánál telepíthette s így az a cse­lekménye, hogy az «Albina» hitelintézet által a visszleszámitolás utján nála volt váltóra a felek egyező állítása szerint jogtalanul vezetett tele­pítésnek kitörlésével a Lipovana magát nevezte meg telepesnek, a megállapodásnak megfeleltnek és jogszerűnek tekintendő, minek követ­keztében a nála felvett óvás is szabályos és a visszkereset fenntartására alkalmas volt. (1901. márczius 18. 1221/1900. sz.) HA a Táltót a kibocsátó valamely pénzintézetnél leszámítoltatja és ezzel a telepítés tekintetében megállapodásra jut, ez a megállapodás a többi váltókötelezettekre Is kihat. 284. B p e s t i K. és V. ts z.: Való1 ugyan, hogy váltóbirtokos' a váltó­kötelezettek beleegyezése (nélkül a váltót utólagosan telepíteni rendszerint nem jogosult, mert a váltót csakis a forgalomban rendszerint használni szokott tartalommal töltheti ki, ilyennek pedig az intézvényezett lak­helyétől külömböző fizetési hely nem tekinthető. Amennyiben tehát a telepítés, vagyis a fizetési hely megváltoztatásának utólag történte bizo­nyítást nyer, a felperest terheli annak a bizonyítása, hogy ez a váltó­kötelezettek hozzájárulásával, beleegyezésével történt. Ámde a jelen esetben az alperes által felhívott tanuk vallomásából az a következtetés vonható le, hogy a váltó tartalmának utólagos megváltoztatása a köte­lezett felek szándékának megfelelt. E perben ugyanis bizonyítást nyert, hogy a külön fizetési hely utólagos megjelölése a felperesi pénzintézet­nél a váltó leszámítolása előtti időben is évek óta állandó gyakorlat volt s hogy alperesnek erről tudomása volt, kitűnik abból, hogy maga kívánta e körülményt bizonyítani. Minthogy pedig az arra jogosított­nak az utólagos kitöltésbe, illetőleg az eredeti tartalom megváltoztatá­sába való beleegyezése nemcsák kifejezett akaratkijelentés, hanem az arra mutató körülményekből vont okszerű következtetés utján is meg­állapítható, a jelen esetben meg kellett állapítani, hogy alperes fel­peresi pénzintézetnél állandóan gyakorolt üzleti szokás ismeretében már a váltókötelezettség vállalásakor a leszámítolás előtt beleegyezett abba, hogy felperes a leszámítolt váltót az állandó gyakorlatnak megfelelően az ismert pecsétlenyomattal ellátva telepíthesse és telepest nevezhessen. C: A másodbiróságnak ítélete helybenhagyatik a benne az első bíróság ítéletéből átvett indokok alapján annyival is inkább, mert az alperes által a perben felhívott F. K. és G. Gy. tanuknak vallomása szerint, a kereseti váltót a felperes intézetnél W. J., aki a váltónak kibocsátója, számitoltatta le, W. J. pedig feljogosította F. K. intézeti igazgatót, hogy a felperes intézetnél leszámítolt váltóit telepíthesse, e szerint a kereseti váltó, az azt leszámitoltató és így a váltóval ren­delkező kibocsátóval létrejött megállapodás alapján is telepíttethetvén, a megtörtént telepítés miatt az alperes, mint forgató, kifgást a maga érdekében nem hozhat fel. (1901. április 24. 1452/1900. sz:)

Next

/
Oldalképek
Tartalom