Magánjog 3. kötet, Öröklési jog (Budapest, 1906)
164 Öröklési jog. zetét özvegyi jogon az alp. magának tartotta fenn. Ezen. a hagyatéki tárgyalási jegyzőkönyvben foglalt megállapodások, az örökösök között kiskorúak is lévén érdekelve, Bpest székesfőváros árvaszéke, mint illetékes gyámhatóság által, jóváhagyattak, s jóllehet az árvaszék 15,466/1889. sz. határozatában az özvegy, t. i. a perbeli alp. által az ingatlanokra özvegyi jog czimén fentartott haszonélvezeti jog ellen elvileg észrevétel fenn nem forgott, a budapesti kir. tszék 10,992/1890. sz. hagyatékátadó végzésével a kérdéses ingatlanokat a néhai S. E. özvegyének életfogytiglani haszonélvezeti jogával terhelten adta át az örökösöknek s a tulajdonjognak s a haszonélvezeti jognak ekként leendő bekebelezése végett kereste meg a tkkönyvi hatóságot, s az a bekebelezést a végzés értelmében fogauatositotta is. Az alp. kérte íelp.-eket keresetükkel elutasítani. Azt vitatta ugyanis, hogy az egész hagyaték fele s igy az örökhagyó egyedüli nevén álló ingatlannak fele is közszerzemény czimen őt illette, a melyből ő anyai szeretetből gyermekei, a felp.-ek javára lemondott s a melynek fejében megállapodás szerint az ingatlanok életfogytiglani haszonélvezetét kapta, s hogy a megállapodásnak megfelelően helyesen kebeleztetett be javára az életfogytiglani haszonélvezeti jog. Alp. kérte felp.-eket keresetükkel elutasítani még azért is, mert a hagyatékátadó s a telekkönyvi bekebelezést rendelő végzések jogerőre emelkedtek, s igy a vitásnak feltett kérdés már „res judicata" ; végre még azért is, mert mi értelme sem lenne a hagyatéki tárgyalási jeg}''zőkönyvbe foglalt annak a kijelentésnek, hogy noha őt — az özvegyet — a hagyatéki vagyon fele közszerzemény czimén megilletné, ő ezen közszerzeménjn igényeit gyermekeivel szemben nem kívánja érvényesíteni, mindazonáltal a hagyatékhoz tartozó ingatlanok tekintetében özvegyi jogon őt megillető haszonélvezetet magának fentartja, amennyiben ha ő csak az özvegység tartamára kívánta volna azt biztosítani, azt kifejezetten fentartani szükséges nem volt, mert ez őt már a törvénynél fogva illeti. Azonban alp.nek egyik kifogása sem bir jogi alappal. Ugyanis a hagyatéki tárgyalási jegyzőkönyvek félreérthetetlen határozottsággal bizonyítják, hogy az alp. az ingatlanok tekintetében özvegyi jogon őt megillető haszonélvezetet tartotta fenn, a mi helyes magyarázat szerint csak ugy értelmezhető, hogy csak az özvegység tartamára szóló haszonélvezeti jogról lehetett szó és helytelen az a felfogás, hogy ezt az özvegyi jogot külön fentartani nem volt szükséges ; helytelen pedig azért, mert az özvegyi jognál fogva az özvegyet férje javainak özvegysége tartama alatt való haszonélvezete illeti ugyan, azonban e joga a leszármazó, egyenes örökösök kérelmére korlátozható. Igy