Magánjog 2/2. kötet, Családjog és kötelmi jog 2. (Budapest, 1906)
A szerződések tárgya. 549 megrendeléseket az alp.-hez fogja utasítani, nem lehet más elfogadható értelme, mint az, hogy felp. arra is kötelezte magát, hogy ő ez emiitett sörfőzdének sörét az alp. beleegyezése nélkül is az emiitett körzetben nem fogja árulni. Tekintettel tehát arra, hogy felp. a szerződésben kikötött idő alatt és az ott emiitett körzetben kőbányai sört tényleg árult, s nem bizonyitotta, hogy alp. ehhez hozzájárult volna, felp, az emiitett szerződést megszegte, s ennek folytán annak teljesitését, illetve a nem teljesités esetére kikötött kötbérnek a megfizetését ő sem követelheti az alp.-tői. (1898. decz. 5. 34. sz.) C.: Tekintettel arra, hogy a peres felek között létrejött szerződésben foglalt és szintén vita tárgyát tevő kikötés, mely szerint felp. kötelezettséget vállalt arra, hogy ő az alp.-sel a sör árára nézve nem fog versenyezni, nem vehető olyannak, mely a fogyasztó közönség érdekeit biztosító szabadverseny kizárására irányul, mert az csak a szerződő felek egymásközti viszonyát szabályozza és ennélfogva a vita tárgyát tevő kikötés mint joghatálylyal biró, a peres kérdés elbírálásánál szintén figyelembe veendő, a másodbiróság Ítéletét a vitás kikötés jogi hatályának hiányára alapított indokai mellőzésével az abban felhozott egyéb megfelelő indokainál fogva hh. kellett, annál inkább, mert felp. a szerződésben kikötött idő alatt, az ott emiitett körzetben kőbányai sört nemcsak, hogy árusított, hanem H. M. és V. M. tanuknak szabadon mérlegelendő vallomása szerint tényleg olcsóbb áron adott el, mint alp. (1900. febr. 15. 1505/1899. sz.) 217. C.: Az a kikötés, hogy felp. Sopronmegye területén ne létesíthessen külön saját sörgyárat, a mely kikötésnek a szerződésbe felvételét a 13.7. alatti okiratba történt sajátkezű beszúrással maga a felp. hozta javaslatba, mint a felp.-t üzleti tevékenységében különben is csak az emiitett kisebb terület határain belül, itt is csak részben (csupán önálló sörgyár alapítása tekintetében) korlátozó, nem ütközik semmiféle törvényes jogszabályba s ennélfogva joghatályos. (1902. jan. 30. 478/1901. sz.) Tőzsdejátékból eredő kötelezettségek. 218. Bpesti K. és V. tsz.: Felp.-t keresetével elutasítja. Indokok: Nem vitás a felek között a következő tényállás. A felek az 1891. jul. 6. napját megelőző időben társas viszonyba léptek egymással közös haszonra és veszteségre kötendő tőzsdei ügyletek kötése végett. Ez ügyleteket a tőzsdén M. K. & Sohn czég, melynek egyedüli tulajdonosa alp. volt, harmadik személyek-