Magánjog 2/1. kötet, Családjog és kötelmi jog 1. (Budapest, 1906)

Házasságkötés joga. 71 kozott tanuk vallomásával az a körülmény sem nyert bizonyítást. 1894: XXXI. hogy felp. abban az időben más nővel folytatott szerelmi viszonyt, *cz mivel Sz. A. tanú ily viszonyról semmit sem tud. az 1897. jan. 8 • §• a^ 25-én kihallgatott B. Gy. pedig csak akihallgatást megelőző „mintegy két év" óta folytatott ágyassági viszonyt, bizonyit felp. ellenében. Tekintve, hogy alp. az által, hogy a házassági életközösséget 1890. szept. 1 -én igazolatlanul megbontotta, ezen magaviselete által a házastársi kötelességet súlyosan megsértette, valamint különösen tekintve, hogy alp. ezen kötelességsértést tetézte azzal hogy az 1892. márcz. 1-én, Csányon szül. A. B. nevü fiának származására nézve, daczára annak, hogy ezen gyermek a keresztelési anya­könyvben törvényes születésűnek lett bevezetve, F. J.-né szülésznő előtt a szülés idejekor akként nyilatkozott, hogy e gyermek nem férjétől, hanem egy idegen úrtól származik: alp. ellenében az 1894: XXXI. tcz. 80. §. a) pontjában megjelölt bontó okot megállapítani s ugyanezen szakasz végbekezdésének figyelembe vételével, mint­hogy a feleknek ágytól és asztaltól hat hó tartamára való elkülö­nítése sem vezetett kibékülésre, mindkét alsóbiróság ítéletét mv., a peres felek közötti házasságot alj), hibájából felbontani és alp.-t vétkesnek nyilvánítani kellett. (1899. márcz. 8. 83. sz.) Nyavalyatörés nem bontó ok. 76. Miskolczi tsz.: Felp. az 1894: XXXI. tcz. 77., 78., 80. §§. a) pontjára alapította keresetét, mert alp. nyavalyatörős, őt súlyosan bántalmazta, megöléssel fenyegette, ugy, hogy a miatt kénytelen volt alp.-t elhagyni. Alp. pedig azóta nem gondoskodik róla, ugy hogy felp. napszámmal keresi kenyerét. Alp. ezeket ta­gadja és kéri felp.-t keresetével elutasítani. X. A. és X. A.-né bi­zonyítják, hegy alp. nyavalyatörős és hogy rohamai alkalmával meg kell kötözni, hogy magában vagy másokban kárt ne tegyen, hogy továbbá családját betegsége miatt eltartani képtelen. Ugyan­ezeket bizonyítja N. J. Ezen tanuk vallomása által bizonyítva van, hogy alp. olyan betegségben szenved, a mely neje és gyermeke életét és testi épségét veszélyezteti, hogy tehát felp. jogosan hagyta el alp.-t. Bizonyítva van továbbá az is, hogy alp. a házastársi kö­telességeket is szándékosan és súlyosan megsértette azáltal, hogy tanuk szerint nyolez év óta őket támasz nélkül hagyta s ellátásuk­ról nem gondoskodik. Tekintettel továbbá arra, hogy már 8—9 éve nem élnek együtt, a tsz. arról győződött meg, hogy a felsorolt okok következtében a házassági viszony a peres felek közt annyira fel van dúlva, hogy felp.-re nézve a további életközösség elviselhe-

Next

/
Oldalképek
Tartalom