Magánjog 1. kötet, Személyjog és dologjog (Budapest, 1904)

Birtokfosztó cselekmények 33 jogokat gyakorolt, ámde ugyanezt az alp. részéről az alp.-i tanuk is? igazolván, az utolsó tényleges birtoklás a tanuk ellentétes vallomásaik alapján meg nem állapitható; tekintve azonban azt, hogy A. György és id. A. Lajos tanuk egyhangúlag bizonyították, hogy a peres felek s illetve jogelődök 1871. évben egyetértőleg állapították meg azt, hogy a kaszálóik közötti határt a csigolya-bokroknak a felp. kaszálója felé hajló széle által jelelt vonal képezte és az alp.-i tanuk is azt bizonyítják, hogy alp. kaszálóján a füvet ugyanazon határvonalig terjedőleg kaszál­ta tta, ezen ténye, ha valónak tekintethetnék is az, hogy a két kaszáló közti mesgye a felp. által jelelt vonal irányában lenne helyesen meg­állapítható, alp.-t önhatalmú eljárás még sem terhelheti, mert kaszálója használatának a jelen határok között való gyakorlása a bebizonyított megállapodás folyománya és ezekhez képest addig is, mig felp. erősebb jogát a törvény rendes utján érvényesíthetné,' a peres terület birtokában az alp. oltalmazandó meg. (1888. jul. 27. 4565. sz.) C: Tekintve, hogy ugy alp. előadásából, valamint a per során kihallgatotc felp.-i tanuk és a szakértő becsüsök vallomásából az tűnik ki, hogy a felp.-ek rétje és alp. rétje között a határvonalat, illetve mesgyét a két rét hosszában ültetett, a mellékelt vázrajzon megjelelt csigolya-bokrok képezik; tekintve, hogy a felp.-i tanuk vallomása szerint alp. a háboritást megelőző években a rétjüket a határvonalát képező csigolya-bokrok ősgyökerei közepéig használták, ezen tanuk vallomásával szemben pedig az alp. tanuk vallomása arra nézve, hogy alp. a vitás terület folytonos és szakadatlan használatában lett volna, bizonyítékot nem szolgáltatnak azért, mert az érintett vallomásokban felemiitett egyes tények a valódi birtoklás megállapítására elégséges támpontot nem nyújtanak, ugyan­azért az említett csigolya-bokrok ősgyökereinek közepe volt a felp.-ek és alp.-ek rétjei közötti mesgyeként megállapítandó, illetve a felp.-eket a jelzett bokrok ősgyökerei közepéig a rét használatában megóvni, s az elsőbiróság Ítéletét helybenhagyni kellett. (1888. okt. 12. 8332/88. sz.) Termés elvitele. 166 Pancsovai tsz.: Alp.-ek kötelesek a keresetben körülirt 1400 hold szántóföldet a rajta levő kukoriczaterméssel együtt felp.-nek visz­szaadni és 5 forint kártérítést megfizetni. indokok: Felp. a keresetben körülirt 1400 hold szántóföld visszaadását kérvén, állítja, hogy alp.-ek folyó évi augusztus 19-én 17—18 darab kukoriczaszárt levágván ,s haza vivén, ez által az egész földet elfoglalták és felp.-t háborították. A tárgyalás folyamán és a folyó évi 2312. sz. jegyzőkönyvből következő tényállás kitűnt: felp. a folyó évi 1992. számú keresettel Toriadián Péter dollovai lakost beperelte ugyan & jelenlegi 1400 hold szántóföld birtokháboritása miatt és ezen alp. a 6*

Next

/
Oldalképek
Tartalom