Magánjog 1. kötet, Személyjog és dologjog (Budapest, 1904)

Jelzálog- általában 611 dély D. Ádámné javára lett megadva; 3. de azért sem lett volna a zálogjog bekebelezhető, mert a kérvény mellett nem igazoltatott, hogy D. Ádámné után végrendelet nem maradt s ő ezen követelésről máskép nem rendelkezett. Mindezekből tehát másodrendű alp.-nek már a telekkönyvi nyilvánosságnak a bejegyzések alapjául szolgáló okiratokra is kiterjedő elvénél fogva tudnia kellett, hogy ezen bekebelezés eredetileg is érvénytelen volt & igy arra alzálogjogot jóhiszemüleg már azért sem szerezhetett. Másodrendű alp. beismerte, hogy 1898. évi június 13-án a tárgyalásnál, mely a telekkönyvi hatóságnál elsőrendű alp.-nek mint jelzálogos hitelezőnek meghallgatása végett ki volt tűzve, ő, mint elsőrendű alp. képviselője, utóbbival együtt jelen volt. Az ügyvéd és képviselője közti bizalmi viszony természeténél fogva igen valószínű, hogy másodrendű alp. a megidézés alapjául szolgált jelzálogos követelés természete és fenn vagy fenn nem állása felül ügyfele az elsőrendű alp. által magát kellően tájékoztatta. Maga azon körülmény, hogy ezen bekebelezett követelés az alapjául szolgáló okirat, illetve a kérvény mellett csatolt anyakönyvi kivonat szerint már 1873. évben lejárt volna s hogy mindazonáltal azóta 25, illetve a bekebelezés- óta 24 év telt el anélkül, hogy a telekkönyv a követelés behajtása iránti lépésekre nézve valamit adatot tartalmazna, elegendő volt arra, hogy másodrendű alp.-ben ezen követelés fennállása tekintetében alapos kételyeket idézzen elő ; a midőn tehát másodrendű alp. mégis ugyanazon a napon egy 900 forintos váltót adatott magának elsőrendű alp.-től és ezt feltűnő rövid lejárattal ellátva, az 1898. július 4-én kibocsátott sommás végzés alapján követelését már a (következő napon alzálogjogilag elő is jegyeztette; a midőn a szinlegesség kifogásával szemben másodrendű alp. a váltó alapjául szolgált ügylet bizonyítására nem is vállalkozott, a midőn vele a jelen perben egy alapon álló és most is általa képviselt elsőrendű alp. F. Jenő és V. Béla teljesen kifogástalan tanuk előtt beismerte, hogy ő a váltóra értéket nem kapott és azt csak másodrendű alp. rábeszélése folytán állította ki azért, mert másodrendű alp. a bekebelezett követelést csak ily módon mondotta behajtha tónak; ily körülmények között másodrendű alp. védelmét jóhiszeműségére sikerrel nem alapithatja. Különben is, habár felp.-ek válaszukban kijelentették, hogy a B. Márton és társa javára bekebelezett zálogjog törlését csak a követelés megszűnte alapján kérik ; mindazonáltal tekintve, hogy a keresetet eredeti érvénytelenség czimén indították ; tekintve, hogy ezen eredeti érvénytelenség a fentiek szerint, de még azért is, mert a bekebelezés idejében a követelés-elengedés következtében már fenn nem állott, tényleg fenforog és ezzel szemben a három, évi elévülés kifogása, figyelemmel a hivatkozott Ítéletek folytán beállott rosszhiszeműségre, B. Márton részéről sikerrel fel nem hozható; tekintve, hogy az 1886. évi XXIX. tcz. 76. §-ának 8. pontja, illetve az ennek alapján kibocsátott 947/88. sz. J. M. rendelet 8. §-ának 1., 2. és 4. bekezdései értelmében a jelen 39*