Magánjog 1. kötet, Személyjog és dologjog (Budapest, 1904)
fiOO Zálogjog és jelzálogjog 798 C. : A másodbiróság végzésének felfolyamodással megtámadott azon része, mely szerint a kiutalványozott házbér után felszámitott 6% kamatnak sorozása megtagadtatott, megváltoztattatik és ez irányban az elsőbiróság végzése hagyatik helyben, végre a neheztelt másodbirósági végzés az a része, mely szerint az 59 írt 55 kr. per- és végrehajtási költség sorozása megtagadtatott, helybenhagyatik; mert az 1881 : LX. tcz. 72. §-a értelmében a törvényes zálogjog a bérleti vagy haszonbérleti követelésnek és az ezután járó kamat mint törvényes járulékának biztosítására szolgál, ennek hatálya azonban a bérkövetelés érvényesítése körül felmerült költségre ki nem terjed. (1887. évi 6109. se.) 7Í»9 B p e st i T. : Az elsőbiróság végzésének felfolyamodással megtámadott azt a részét, a mely szerint az I. tétel alatt az elsőbbséget igénylő háztulajdonos javára feltétlenül, a II. tétel alatt pedig feltételesen sorozott házbérkövetelés után az esedékesség napjától késedelmi kamatot is sorozott, nemkülönben ugyanezen végzésnek neheztelt azt a részét, a mely szerint ugyancsak nevezett elsőbbséget igénylő háztulajdonos javára I. tétel alatt még 141 korona 24 fillér költséget is sorozott; megváltoztatja és elsőbbséget igénylőt eme kamat és költség sorozása iránti kérelmével elutasítja. Indokok: A szigorú magyarázatot igénylő 1881 : LX. tcz. 72. §-a ama rendelkezése következtében, hogy a bérbeadót csak a félévi bérösszeg erejéig illeti törvényes zálogjog, a bérbeadót a bérösszeg kamata és az annak birói uton való érvényesítése körül felmerült költség erejéig elsőbbségi igény e czimen meg nem illeti, tehát az elsőfokú bíróság végzésének a bérösszeg kamata, ugy a költség sorozása iránt intézkedő része megváltoztatásával, elsőbbséget igénylő ezeknek sorozása iránti kérelmével elutasítandó volt. (1900. évi 8547. sz.) C.: A másodbiróság végzése indokainál fogva helybenhagyatik. (1901. évi 3230. sz.) A haszonbérbeadó törvényes zálogjoga. 800 Csákó vári jbg. : A z.-i kir. uradalom elsőbbségi bejelentésével elutasittatik. Indokok: A tárgyalás során kihallgatott tanuk vallomásával beigazoltatott, hogy a tárgyalási jegyzőkönyvhöz 3. alatt csatolt zálogolási és becslési jegyzőkönyvben emiitett 100 zsák buza nem a felp.-től bérbe birt kincstári földön termett, hanem ezen búzát P. K., illetve K. S. az idegen területeken eszközölt buzacsépléstől szerezték. Ennélfogva az ezen 100 zsák buza eladásából befolyt összegre vonatkozó felp.-i elsőbbség nem volt megállapítható. (1884. évi 1166. sz.) Bpesti T. : Az elsőbirósági végzés a bejelentett elsőbbséget elutasító részében megváltoztatik s az elsőbbség megállapíttatik.