Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 22. kötet (Budapest, 1912)
80 Hatáskör kérdésében hozott közigazgatási birósági, minisztertanácsi, miniszteri és hatásköri birósági határozatok. 130. A távírda, távbeszélő és egyéb villamos berendezésekről szóló 1888. évi XXXI. t.-c. 12. §-a szerint csak olyan távirdaberendezések állanak közbiztonság szempontjából a büntető törvény hatálya alatt, melyek a közönség, vagy az állam használatára, szóval közczélokra szolgálnak. A magánczélokra szolgáló távbeszélő berendezés, mely a Duna fenekére volt leeresztve és tilalomjelzővel is el volt látva, ha valamely hajóvontatással a tilalmi táblák figyelmen kivül hagyásával megrongáltatott, csak vizrendőri kihágást képez s elbírálása a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. (Hb. 1910. évi 69. sz. határozata.) 131. A vasúihoz tartozó területeket és ennek a megállapítására vagy védelmére szolgáló határjelet vagy tilalmi táblát nem lehet a mezőgazdaság czéljaira rendeltnek tekinteni; ezért vasúti határkő eltávolítása vagy rongálása nem mezőrendőri kihágás, hanem a Btk. XXXIX. fejezetében, 333., 407., 421. §-aiban vagy a Kbtk. 127. §-ában meghatározott cselekmények szempontjából a rendes biróság eljárása alá tartozik. (1911 február 20-án 1910. Hb. 66. sz.) 132. Húsnak külföldről átcsempészet az 1888 :VII. t.-c. 152. §-ának a pontjában meghatározott kihágás ismérveit tünteti fel, amelynek a megbirálása közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. (1911 szeptember 25-én. Hb. 42. sz.) 133. A hatáskör szempontjából mellékes az, hogy a feljelentésben a kárt tényleges megbecslés alapján vagy egyéb alapon, nevezetesen az 1879: XXXI. t.-cz. 100., illetve 102. §-a alapján követelik; mihez képest a rendes biróság hatáskörébe (1878 : V. t.-cz. 421. §.) tartozik az eljárás akkor is, ha az e §-ok alapján érvényesitett kár a 60 koronát meghaladja. Ha az együttes elbírálás alá kerülő cselekmények egyike alapján érvényesitett kárigény tekintetében az eljárás bírói útra tartozik, a kisebb hatáskörű hatóság elé tartozó többi kihágás esetében is az ügyek összefüggésénél fogva a rendes bíróságnak kell eljárnia. (1911 szeptember 25-én. Hb. 46. sz.) 134. Ha a másodfokú erdei kihágási birósághatározatát nem a kir. ügyész indítványára hozta, az 1879 : XXXI. t.-cz. 157. §-át alkalmazni nem lehet és a másodfokú kihágási biróság hatásköri megállapítása a rendes bíróságot is kötelező végérvényes megállapításának nem tekinthető. Ha a panaszos a feljelentésben az elvitt erdei fa értékét nem számította fel, erre nézve a felek nem nyilatkoztak és az elsőfokú közigazgatási hatóság ítéletében elfogadott értékbecslést nem tették vitássá,