Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 21. kötet (Budapest, 1911)

Bélyeg- és illetékek ügyében 77 A m. kir. közigazgatási bíróság pénzügyi osztályának 32. számú döntvénye. 102. Ha valamely illetékegyenérték alá tartozó jogi személy a tulajdonát tevő telket házépítés czéljából vállalkozónak akép engedi át, hogy az épitendő házat bizonyos meghatározott idő leteltéig a vállalkozó birja és használja s a telektulajdonos jogi személy csak a kikötött idő leteltével veszi azt birtokába és használatába, ez a jogi személy a kikötött idő leíeitéig illetékegyenértéket fizetni köteles, azonban az 1887. évi XLV. t.-cz. 5. §-a szerint meghatározott értékalapnak csak annyi százaléka után, amennyi a telek értékének és a vállalkozó részéről befektetett építési tőkének együttes összegéből a telekre esik. Indokok: Az 1850. és 1862. évi díjszabások 108/106. és az 1868. évi illttékszabás 95. tételének D. pontja szerint az illetékegyenérték kiszabásánál az évi átlagos jövedelem húszszorosa volt az illetékköteles érték (mely azonban az adó alapján kiszámított minimális értéknél kevesebb nem lehetett) s ez érték megállapításának céljára az illetékegyenértókköteles személy évtizedenkint tartozott a megelőző tiz évi jövedelmet bevallani. Az idézett törvényes szabályok egybevetéséből az is kitűnik, hogy az illetékegyenérték alá tartozó jogi személy csak az után a vagyon után tartozott illetékegyenértéket fizetni, amely birtokában volt, illetve amelynek jövedéki!ét élvezte. Az ujabb törvényhozási intézkedések a fennebb vázolt korábbi jogállapotot lényegében fentártották, mert bár az 1881. évi XXVI. törvény czikk 22. §-a szerint az ott felsorolt jogalanyok az ingatlan vagyon értéke után fizetik az illetékegyenértéket, ugy e törvény 26. §-a, mint az 1887. évi XLV. törvényczikk 6. §-a birtokbalépést említenek. Különben is a vagyon nem a tulajdonnak jogi fogalmát, hanem azt a gazdasági előnyt foglalja magában, melyet a tárgy a személynek a közforgalomban nyújt. Ezekből a törvényes intézkedésekből okszerűen következik, hogy a puszta tulajdonjog a jogi személy terhére illetékegyenérték kiszabásának tárgya nem lehet. A feltett kérdésben foglalt jogviszony a tételes jog szabályai alapján nem minősíthető. A telekkönyvben mint a vállalkozó javára fennálló haszonélvezeti jog van bekebelezve, holott nem az, mert ez a jog elidegeníthető és örökölhető, már pedig a haszonélvezeti jog, mint személyes szolgalom, átruházás tárgya nem lehet. Az ily jellegű szerződés oly jogviszonyt teremt és a vállalkozónak oly jogot biztosit, melyet a polgári törvénykönyv tervezetének 785. §-a uj intézményül létesít és „épűletjog"-nak nevez. Az épületjog pedig, habár nem létesít osztott tulajdont, de oly idegen dologbani jog, amelynek önálló jogi léte van. Amig tehát a tulajdonjognak eme szerződés szerint fenálló s külön jogi léttel bíró korlátai meg nem szűnnek, a jogi személy az